A kiméletlenül logikusan következő "én vagyok - 4 "

Vaszilij, akár egy falmászó minden kötél nélkül a meredek falhoz, úgy tapadt a kórházfolyosó csempéjére egész testével. A hangok, amelyek elhagyták a testét már csak szófoszlányokhoz sem voltak hasonlóak. Kínjai ellenére szeme rezzenéstelen volt, keveset és lassan pislogott. Nem tudjuk megmondani, hogy tekintete elveszett-e az arca alatt fekvő nedves csempén, vagy valami idegen helyet látott-e már. Néhány perce az ágyban feküdt a magánszobán, és amikor érezte, hogy jön a rohama, minden erejét összeszedve felállt, s mivel a csengőre senki nem jött, elindult a nővérszoba felé. Az ajtónál azonban jött a roham, minden eddiginél erősebb, és Vaszilij kiesett a nyitott ajtón, le a kórház folyosójának csempéjére. Súlya ekkor már csaknem a fele volt a korábbinak, negyven-egynéhány kilóját hason csúszva kezdte el vonszolni a homályos folyosón a nővérszoba zöldes-piros fényének irányába. Testének ütődésétől azonban csak gyorsultak az események, s alig ért talajt, máris elkezdte kihányni azt a véres nedvet gyomrának mélyéről, amely mostanra már igen sűrű volt, hiszen a saját romló-rohadó beleinek darabjait is tartalmazta. Vaszilij híresen racionális ember, s nem értjük hogyan, tudata mostanra is teljesen tiszta volt még. Tudta, hogy péntek éjjel lévén senki nincs a nővérszobában, mert az ügyeletes nővér, Nadja ilyenkor szokott el... "A franc eshetne abba a sűrű vérébe." - gondolta Vaszilij. De azért csak húzta-vonszolta magát a zöldes-piros fény irányába, minek következtében most arra gondolt, milyen irányíthatatlan és ostoba dolog az, amit az emberek életösztönnek neveznek. Lassan, kínok között, görcsösen haladt előre, minek következtében testével szétdörzsölte a padlón saját rohadó nedveit. A roham eredményeképpen megeredő székletéről és vizeletéről már azt sem tudta megmondani, hol is hagyják el a testét. Izzadni ekkorra már nem tudott mit. Légzése egész rendellenesre váltott - mintha már csak kifelé lélegzett volna, de ezt lassan, ütemesen, nyújtottan. Azt leszámítva, hogy nem könnyezett, minden nedve utat tört kifelé magának a testéből. Azon gondolkodott, mi lenne az igazán ideillő gondolat. Vaszilij, akár egy falmászó minden kötél nélkül a meredek falhoz, úgy tapadt a kórházfolyosó csempéjére egész testével. A hangok, amelyek elhagyták a testét már csak szófoszlányokhoz sem voltak hasonlóak. Kínjai ellenére szeme rezzenéstelen volt, keveset és lassan pislogott. Nem tudjuk megmondani, hogy tekintete elveszett-e az arca alatt fekvő nedves csempén, vagy valami idegen helyet látott-e már. Az utolsó, lassan szertefoszló gondolatainak egyikét még ideidézhetjük, de a többit - attól kell tartanunk - immáron örökre homály fedi. Vaszilijt csodálat töltötte el, hogy az emberi köröm képes belemarni magát a csempébe. Azon a két, két és fél méteren, amelyet az elmúlt mintegy másfél percben megtett a folyosó sárgásszürke, koszos csempéjén, akár három kilót is leadott, olyan intenzitással tört elő testéből vizelete, széklete és hányással, gennyel, rothadó hússal vegyes vére. Volt ami akár a folyosó falára is felcsapott. Néhány meddő mozdulattal még vonszolta volna magát előre, de el kellett jönnie az utolsó öklendező mechanizmusnak is - megadjuk az esélyét, hogy szertefoszló tudata ellenére Vaszilij talán még ebben is megsejtett valamiféle kíméletlenül precíz biológiai logikát, minek következtében biztosan elégedettséget érzett volna, ha épp nincs a halálán. Habár a haldokló megállapíthatatlan tartalmú vegyes mocsokban vergődött, az utolsó a szervezetéből távozó anyag már csak némi vért tartalmazott, hiszen a maguknak felfelé utat törő béldarabjai eltömítették egész garatját, amiből pedig az következik logikusan, hogy halálához talán a fulladásnak is köze van. Utolsó kilégzése tehát nem egy nyugodt sóhaj vége volt - melyről már nagyon régóta sejtette, sőt biztosan tudta, hogy az csak regényekben létezik -, hanem valamiféle torokból kilövellt levegőköpet, mintha a szervezete ki akarta volna lökni a maradék levegőt is a testből. (Vaszilij ezzel is nyilván nagyon elégedett lett volna, kiváltképp azért, mert mintegy ő maga ennek az egésznek az élő bizonyítéka.) S ha netán így akarta a szervezet, akkor elmondhatjuk, sikeresen elérte célját, hiszen mire Vaszilij végre meghalt, addigra úgy nézett ki, teste úgy összecsoffadt, akár egy nejlonzacskó, amelyből hirtelen kiszippantják az összes levegőt. S ez a nejlonzacskó mostanra felismerhetetlenül mocskos volt az őt idomtalanul összekenő sárga, barna és főleg mélyvörös nedvektől. Abban a kíméletlenül logikus világban - amelyből Vaszilij Sistin Dobrecsov ezen az éjjelen kipusztult, s amelyről önmaga megnyugtatása végett remélhetőleg végül nem tudta meg, hogy következik-e utána valamiféle másik -, Nadja nővér alig 5-6 perc múlva visszatért a helyére. Szegény tudta, hogy mi a tét, ezért mielőtt az otthonában alvó orvost riasztotta volna, kénytelen volt meghempergőzni, mintegy megmosdatni magát az elpusztultnak ebben a mindenféle mocskában, hogy másnap, az események dokumentálásakor elmondhassa a következőket. - Én vagyok Nadja Tenacskij, s tegnap éjjel a 11.50 tájékán megszólaló jelzőcsengőkor azonnal elindultam a 6-os számú magánszoba felé. Akárhogy siettem, mire kifordultam az egyenesre, Vaszilij, akár egy falmászó minden kötél nélkül a meredek falhoz, úgy tapadt a kórházfolyosó csempéjére egész testével.

after /// én vagyok - 3

I know it's hard to tell,
de nem lehetetlen, dobogja szívem.
Próbáljuk hát meg.

Bűnös tenyeremben bőrt szorítok,
angyalkönnyeket múlttá markolok, szerelemmé.
A halál a múlt, s láss csodát, van tavasz, van új kezdet:
a múlt pedig a szerelem.
Maréknyi vizet fog fel kezem,
tükrében a változás állandóságát,
magamat látom.
Avagy egy egyszerű szituáció, egyszerű szavakkal:

Az erkélyen állok, és arra gondolok, hogy itt egyszer még boldog leszek.
Aztán észreveszem, hogy nem egyszer majd, hanem most.

Hitem van abban, hogy a posztmodernt egyfajta tiszta nyelv fogja maga alá gyűrni.
Ezen az alapon pedig bocsássátok meg tiszta nyelvemet.
Szerelemmé, jövővé markolok angyalkönnyeket, - csillámos homály - s
hogy megbocsátok magamnak - ez vagyok én, ez én vagyok -, megmosdok könnyeinkben,
megmosdok tiszta tenyeremben.
- Human under all.
- Human after all.

én vagyok - 2

el nem szeretett szerelmeim csokorba gyűjtöm
legyen mit szétosztani önmagam között a hűvösebb napokon
micsoda pára mily forróság mennyi tisztes és tisztátalan illat
mégis tovább egyre tovább fonod magad az élet szövetébe
lányok szoknyáján rojtok perzselődnek üveggolyók
gurulnak szét csillámos titkok gyanánt
nyugodt szemeimmel utánuk nézek
vissza
a hallgatás vér és könny szövetsége és nem tudok továbblépni
a gondolaton megakadtam mint régi szokás szerint a halálkor megállított
falióra nem tudok nem tudok túllépni a gondolaton
hogy a halál a múlt
jöjj s lásd olykor attól leszünk gazdagabbak
ami nem lehetett a mienk jöjj s lásd álomra váltható a való
jöjj én vagyok az út az igazság és ha kéred veled
maradok meg tisztának míg megérted hogy nincs más boldogság
csak a valóság elviselése

én vagyok - 1

A szeretni akarlak,
és az akarlak szeretni között
az egyetlen különbség te vagy
s az azonosság én vagyok.

én vagyok - napok

Tisztelt NagyérdeKű!

Egy a nálaménál arra sokkal érdemesebb helyen egyszer meghirdették az úgynevezett "vér napokat". Viszonylagos sikerrel. Az ötleten felbuzdulva, s hogy e nagy melegben talán mindenki nehezebben találja magát, ezennel megnyitjuk az "én vagyok" - napokat. Ars poeticáját tekintve arról van szó, hogy e pár nap alatt mindenki elmondhatja, hogy ki Ő.
Vagy elolvashatja.
Instrukciók:
1,E--mailben beérkező bejegyzéseket közzéteszünk. - "Vendégpublikációk" :-)
2, Mondd el magad!
3, Érdeklődés hiányában magunkról maradunk le.
4, Legutóbbi - "kilép" - című bejegyzésünket kérjük az "én vagyok"-napok bevezetőjeként kezelni

kilép

zsebeimben csokorban avasodnak nedves virágaim a kurvák
lógnak s hogy lépek hullatják ontják keserves szirmaikat
a sors a sors kiabálják az út mentén rühes kutyák tarkóra tett lábakkal
nevető fogaikon büdösen csillan a Nap
szőrük csomós ürülék szárad állati testekbe ne higgyetek a fertőben
amit hitünk éltet hatalmas szelek csapódnak a hegyen túlról mire hozzám
érnek szellőként simítják arcomat hűségről és alázatról hoznak illatot hírt
tisztaságról
arról hogy túl mindenen és legfőképpen önmagam ellenére valahol
jó vagyok
sötét út veszlik előttem hegyek közé
fény sejlik baljós jövők gyökerén
s míg elérek a napsütötte sávig
múltat és fényt vérzek ami világít
talpamon szilánkos fényt vérzek ami remény
hisz ha már betonba öntöttek a világ közepén
s daccal mégis elbotorkáltam e határig
kikaparom a szent fundamentumot a fertő alól
hogy az akarat a jóra én vagyok
s hogy az akarat a jóra az maga a jó

V/ 06/26-os nemzetvédelmi utasítás Necerbedbe

Albert K. Müre kutatóorvos, nemzetbiztonsági ezredes részére


Tisztelt K. Müre!

Utolsó utasításunkban tájékoztatjuk, miszerint küldetése véget ért. Munkáját függessze fel, a továbbiakban önálló szervezés keretében elhagyhatja Necerbed városát.

Indoklás

Hivatali Vezetőségünk döntése értelmében 23 hónappal ezelőtt kidolgoztuk azt az első szinten titkosított programot, melynek Ön az egyik első résztvevője. A program valódi célja nem a betegség megismerése, hanem annak az egy tényezőnek a folyamatos kontrollja, vajon nem mutálódik-e a betegség, s vajon nem lehet-e mégis kétszer elkapni. Ezért küldtük éppen Önt a legsúlyosabban fertőzött Necerbedbe, ahol ráadásul napi kapcsolatban volt betegekkel. Tisztelt K. Müre, az Ön küldetése valójában annyi volt, hogy vezetőségünk figyelemmel kísérhesse, Ön nem esik-e újra a betegség áldozatául. A 15 hónappal ezelőtti autóbalesete szolgált betegségének tökéletes fedősztoriájul.
Ez okot adott az akut emlékezetvesztésre és fizikai sérüléseire is, melyeket valójában a betegségnek az öngyilkossággal kapcsolatos tüneteiből eredően szerzett. Ezredes Úr, Ön 15 hónappal ezelőtt öngyilkosságot kísérelt meg, amikor leugrott az egyik fővárosi hídfőről. Ön is a nem-emlékezők sokkalta népesebb táborába tartozik. Mivel több mint egy éve él alfa szintű fertőzési veszélyeztetettségű környezetben, az ön esetén is megbizonyosodtunk arról, hogy a betegséget valóban csak egyszer lehet elkapni. Tisztelt K. Müre, a küldetés sikeressége érdekében nem avattuk be Önt a részletekbe.

Utasítás

Munkáját az Igazgatóság nagyban elismeri, két hónapos kötelező szabadsága előtt honoráriumát fővárosi irodájában veheti át.


Nemzetvédelmi Hivatal Járványügyi Osztály Igazgatóság

egymást ölelik

Most az óceán tükrén szélesen zsong a Nap szikrás fénye. Furcsán, tompán szúrós, egyenletes, mély, vakító, fehér fény.
Rád gondolok, és első sorban tényleg, tényleg rád. S arra, hogy végül milyen tiszták lettünk. Ahogy a víz tükrén pihen, csendesen lebeg a napfény, úgy libbent a hajad is, ha a vállamhoz bújtál. És ezer csodálatos öröm emléke. Elmondhatatlanok. Amikor ismeretlen útjaikról egyszer-egyszer elém kerülnek, rá kell ébrednem, s bevallani magamnak: a halál a múlt.
Vége van, s mára csak ez az ércnél maradóbb, csodás tiszteletem van irántad. Meg persze a magánynak ez a néhány romantikus pillanata, amikor valahogy megérzem, megsejtem szíved jóságát keresztül időn és teren. S hát az a csodálatos, kedves érzés, hogy ekkor még szívem kigyúl, kedvesen elérzékenyülök, s fel-felsejlik az érzés: szeretném, hogyha szeretnélek. Szeretném, hogyha szeretnélek.

akárha "S"

"Én protestáns vagyok, de nem én akartam.
Ez így sikerült."

Pure design

tsamina mina zangalewa
- na ez olyan dada szöveg ezen a kontinensen, hogy Kassák valószínűleg kapva kapna rajta. Shakirába lehetnék szerelmes, most erre gondolok. Ez a szőke bájköteg az ő gyönyörűséges búzamező sörényével úgy vezeti a színesbőrű csordát, mint valami vezérnőstény oroszlán. (Tudom, azoknak nincs sörényük, de ha erre asszociáltam.., na?!) Úgy rázza a fenék-re irodalmi nyelviesített picsáját, hogy az csodálatosan, egészségesen kívánatos. Beletúrnék a sörényébe, és azt is tudom miért. Minden elismerésem a klip szerkesztőinek. Azért, mert Shakira nincs széjjelfestve, hanem egyszerű, letisztult, emberközeli. Pure. És ettől kívánatos. Nézem, ahogy élettől duzzad a táncban remegő combja, a tiszta szeme és a tiszta arca. Emberi. A képernyőre meredten azon kapom magam, hogy elhiszem: Shakira talán valójában is ilyen.

Az emberi vágyak egyszerűek és tiszták, hiszem. Csak azáltal, hogy kimondjuk, (megnevezzük?) őket, veszítik el igazi jelentéseiket.
Három-négyszáz ember között fekszem a kivetítő előtt. S amíg minden tekintet a labdára szegeződik, én kiteríttetvén az eget bámulom. Megfogalmazódik egy érzés. Tiszta, amilyenek mi is voltunk - valójában. Aztán ki akarnám mondani, de megértem, hogy mindez csak annyit jelentene, mintha kábé azt mondanám: waka waka; - hát módszeresen, immáron nyelvfilozófiailag is alátámasztva, mélyen kussolok.
Valójában.

06/26-os orvosi jelentés Necerbedből a Nemzetvédelmi Hivatal Járványügyi Osztály Igazgatósága felé

Különös betegség terjed itt, Necerbed városában. A nyár előrehaladtával fokozódó nagy meleg, ez a fullasztó hőség és a kikötővárosokra jellemző, itt a síkságon érthetetlen módon jelentkező hatalmas páratartalom pedig csak mind-mind melegágyául szolgál a vírus terjedésének, lévén, hogy kicsalogatja az embereket az utcára, vagy éppen betereli őket a nagy közösségi helyekre. A betegség egyik első tünete, hogy az embereknek olykor eszelősen csillan fel a szemük, vagy hosszabb ideig el-elréved tekintetük, mintha teljesen leállna, szünetet tartana az agyi működésük. Ezen felül az is valószínűsíti a betegség idegi alapját, hogy a kór megtámadja a józan ítélőképességet. A kigyógyultak szerint - akik kevesen vannak, és akiket mély és hosszú depresszió jellemez - valószínűleg érintés és nyál útján terjed. Egyetlen más betegségre sem jellemző szimptómája van ennek a kórnak, méghozzá az, hogy párban szedi áldozatát. Egyszerre támad meg két embert, akik különneműek. (A vírus egyik mutációja állítólag már azonos neműeket is megbetegít...) A betegség egy igen súlyos, igen különös testi mutációt eredményez, a megfertőzött felek ugyanis összenőnek az egyik kezüknél fogva. A betegségnek súlyos idegi vonatkozásai is vannak, ugyanis az ítélőképesség teljes kiiktatásával szorosan összefügg a kiszámíthatatlan viselkedés is, valamint az, hogy a betegek sokszor egyik percről a másikra teljes magatartásváltozást tanúsítanak. Ez is páros szimptóma, a fertőzöttek, akik az imént még mosolyogtak, mostanra lehet, hogy már éppen együtt sírnak, vagy épp fordítva. Épp az ítélőképesség hiányából adódóan - vagy mert alacsony a fájdalomküszöbe, és nem bírja a kínokat? - egy-egy beteg fogja magát, és öngyilkos lesz. Az elemezhető kigyógyultak száma igen kevés, hiszen legtöbbjüknél olyan fájdalommal jár a gyógyulás folyamata, amely az immunrendszerből azt a pszichés önvédelmi mechanizmust váltja ki, melynek megfelelően a gyógyult egyén - mintegy kényszeresen - elfelejti, hogy ő beteg volt. Az a kevés, akinél ez az utóhatás nem jelentkezik, és nem fél az emlékezéstől, valamint hajlandó is beszélni a különös kínokat okozó kórról, arra szólít fel bennünket, hogy minden energiánkat fektessük a prevencióba. Az egyik egyenesen azt mondja ránk, a városba érkezett néhány kutatóorvosra, hogy bolondok és vakmerőek vagyunk, amiért egyáltalán analizálni merjük ezt a betegséget. Mint mondja, ha tudnánk, milyen kínokat képes okozni a kór, hanyatt-homlok menekülnénk Necerbedből. Ő azt is elképzelhetőnek tartja, sőt, már-már állítja, hogy ez az alattomos vírus olyan elképesztően agresszív, hogy - egyetlen más betegségre sem jellemzően - képes hang vagy akár tekintet útján terjedni! (Ezt a képtelenséget!) A halálos áldozatokra vonatkozóan nincs pontos adatunk, de a kór állítólagos hatalmas kínjaihoz képest nem túl magas a számuk, tegyük hozzá: a betegek sajnálatára. Az emlékezők ugyanis tömegesen azon a véleményen vannak - még így, kigyógyultan is! -, hogy meghalni is jobb lett volna, mint átélni ezeket a kínokat. Az emlékező meggyógyultak csak egyvalami miatt nem menekülnek az öngyilkosságba az elől, hogy esetleg újra megbetegedjenek. Tény ugyanis - és e tekintetben a kór a himlővel rokon -, hogy ezt a fertőzést csak egyszer lehet egy életben elkapni. Gyógyulás esetén az immunrendszer ugyanis kialakít egy olyan öntudattalanul is működő védekezési mechanizmust, amely meggátolja, hogy a vírus újra megfertőzze az egyéneket.

Hozzávetőlegesen 15 hónapja vagyok a necerbedi misszión mint kutatóorvos. Célom, hogy megtaláljam a még el sem nevezett kór ellenszerét, de számos akadályba ütközöm. Miért épp itt, ebben az azóta karanténnal körülzárt városban alakult ki a kór? Akkor valójában milyen módon terjed? És legfőképp: mi az ellenszere? Ez a kérdés izgat a legjobban. Sok fájdalmat láttam már, és másfél év előtti autóbalesetem kapcsán magam is sokat megéltem, de még nekem is megpróbáló feladat az ebben a kórban szenvedők fájdalmait látni, az emlékezők emlékeit hallgatni.

További utasításig a kutatásokat az előírásnak megfelelően titokban folytatom, és kérem a Tisztelt Igazgatóságot, biztosítsák a célom eléréséhez szükséges feltételeket.

Albert K. Müre - kutatóorvos, nemzetbiztonsági ezredes
s.k.