Különös betegség terjed itt, Necerbed városában. A nyár előrehaladtával fokozódó nagy meleg, ez a fullasztó hőség és a kikötővárosokra jellemző, itt a síkságon érthetetlen módon jelentkező hatalmas páratartalom pedig csak mind-mind melegágyául szolgál a vírus terjedésének, lévén, hogy kicsalogatja az embereket az utcára, vagy éppen betereli őket a nagy közösségi helyekre. A betegség egyik első tünete, hogy az embereknek olykor eszelősen csillan fel a szemük, vagy hosszabb ideig el-elréved tekintetük, mintha teljesen leállna, szünetet tartana az agyi működésük. Ezen felül az is valószínűsíti a betegség idegi alapját, hogy a kór megtámadja a józan ítélőképességet. A kigyógyultak szerint - akik kevesen vannak, és akiket mély és hosszú depresszió jellemez - valószínűleg érintés és nyál útján terjed. Egyetlen más betegségre sem jellemző szimptómája van ennek a kórnak, méghozzá az, hogy párban szedi áldozatát. Egyszerre támad meg két embert, akik különneműek. (A vírus egyik mutációja állítólag már azonos neműeket is megbetegít...) A betegség egy igen súlyos, igen különös testi mutációt eredményez, a megfertőzött felek ugyanis összenőnek az egyik kezüknél fogva. A betegségnek súlyos idegi vonatkozásai is vannak, ugyanis az ítélőképesség teljes kiiktatásával szorosan összefügg a kiszámíthatatlan viselkedés is, valamint az, hogy a betegek sokszor egyik percről a másikra teljes magatartásváltozást tanúsítanak. Ez is páros szimptóma, a fertőzöttek, akik az imént még mosolyogtak, mostanra lehet, hogy már éppen együtt sírnak, vagy épp fordítva. Épp az ítélőképesség hiányából adódóan - vagy mert alacsony a fájdalomküszöbe, és nem bírja a kínokat? - egy-egy beteg fogja magát, és öngyilkos lesz. Az elemezhető kigyógyultak száma igen kevés, hiszen legtöbbjüknél olyan fájdalommal jár a gyógyulás folyamata, amely az immunrendszerből azt a pszichés önvédelmi mechanizmust váltja ki, melynek megfelelően a gyógyult egyén - mintegy kényszeresen - elfelejti, hogy ő beteg volt. Az a kevés, akinél ez az utóhatás nem jelentkezik, és nem fél az emlékezéstől, valamint hajlandó is beszélni a különös kínokat okozó kórról, arra szólít fel bennünket, hogy minden energiánkat fektessük a prevencióba. Az egyik egyenesen azt mondja ránk, a városba érkezett néhány kutatóorvosra, hogy bolondok és vakmerőek vagyunk, amiért egyáltalán analizálni merjük ezt a betegséget. Mint mondja, ha tudnánk, milyen kínokat képes okozni a kór, hanyatt-homlok menekülnénk Necerbedből. Ő azt is elképzelhetőnek tartja, sőt, már-már állítja, hogy ez az alattomos vírus olyan elképesztően agresszív, hogy - egyetlen más betegségre sem jellemzően - képes hang vagy akár tekintet útján terjedni! (Ezt a képtelenséget!) A halálos áldozatokra vonatkozóan nincs pontos adatunk, de a kór állítólagos hatalmas kínjaihoz képest nem túl magas a számuk, tegyük hozzá: a betegek sajnálatára. Az emlékezők ugyanis tömegesen azon a véleményen vannak - még így, kigyógyultan is! -, hogy meghalni is jobb lett volna, mint átélni ezeket a kínokat. Az emlékező meggyógyultak csak egyvalami miatt nem menekülnek az öngyilkosságba az elől, hogy esetleg újra megbetegedjenek. Tény ugyanis - és e tekintetben a kór a himlővel rokon -, hogy ezt a fertőzést csak egyszer lehet egy életben elkapni. Gyógyulás esetén az immunrendszer ugyanis kialakít egy olyan öntudattalanul is működő védekezési mechanizmust, amely meggátolja, hogy a vírus újra megfertőzze az egyéneket.
Hozzávetőlegesen 15 hónapja vagyok a necerbedi misszión mint kutatóorvos. Célom, hogy megtaláljam a még el sem nevezett kór ellenszerét, de számos akadályba ütközöm. Miért épp itt, ebben az azóta karanténnal körülzárt városban alakult ki a kór? Akkor valójában milyen módon terjed? És legfőképp: mi az ellenszere? Ez a kérdés izgat a legjobban. Sok fájdalmat láttam már, és másfél év előtti autóbalesetem kapcsán magam is sokat megéltem, de még nekem is megpróbáló feladat az ebben a kórban szenvedők fájdalmait látni, az emlékezők emlékeit hallgatni.
További utasításig a kutatásokat az előírásnak megfelelően titokban folytatom, és kérem a Tisztelt Igazgatóságot, biztosítsák a célom eléréséhez szükséges feltételeket.
Albert K. Müre - kutatóorvos, nemzetbiztonsági ezredes
s.k.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése