ELŐSZÓ
Nagyjából másfél év előtt k. biztonsági zárat pakolt a naplójára - "elfogadom, és továbblépek" -, azért mégis érezze a kukucskáló, hogy ha ami a továbblépés után történik, az legalább 50%-ban az ő felelőssége is. Azért volt erre szükség - súgja a fülembe k. -, mert a léleknek mégiscsak vannak zugai, ahová út közben befészkelik magukat a füstös bazdmegek. Ahol a jobb pitvart a kamrától elválasztja a háromhegyű billentyű, ott még a makulátlanok szívében is gyökeret ver néhány hamis szentségelés. (Hát még a miénkben, esendőkében...) Márpedig onnan nincs visszaút. Ami itt megtelepszik, ha akár az idő múlásától, akár az egyre sűrűsödő vértől lassul a szív, bizony makacs gyökeret verhet. Nagy-nagy átfolyás akadályozhatja csak meg a gyökérverést, mert aztán minél előrehaladottabb a folyamat, annál könnyeben lépi át azt a vékony mezsgyét, amely a reverzibilitást elválasztja az irreverzibilitástól, és... ...jól van, k., értem, csak ne sutyorogj már a fülembe, kérlek, ennyiből mindenki megértette, most már hagyj írni.
Kérlek.
Kedves Olvasó, tegyük tehát tisztába az egyébként magától értetődőt: saját felelősségre olvasol - tartózkodsz itt. Ha rászakadna a barlang a barlangászra, kit hibáztathatnánk érte? A barlangot? Netán a Napot, a szeleket és a Föld megszámlálhatatlan erőit, amelyek a barlangot alakították? Nem, Kedves Olvasó, hegyet és barlangot okolni, nagy felelőtlenség volna, oktondi, ostoba, gyerekes dolog!
TÖRTÉNET
Kőmorajlás.
Valami megindult, omlik.
Hangosodik, egyre közelebb ér.
Már látni is.
Jobbra sorolj!!!
Feszes háttal lapuljunk a falhoz, húzzuk be nyakunkat, mert habár közönséges, átlagos omlás ez, azért mégiscsak megismételhetetlenül egyedi, és végső soron éppúgy elsodorhat, mint bármelyik korábbi vagy mint bármelyik ezután következ(het)ő! A csákányok és a tapadószögek mélyen a sziklafalba fúródva, inak, izmok és biztosítókötelek megfeszülve, s most kiteríttettünk. Alig pár másodperc az egész. Az orrunk előtt hullanak a mélybe a poros, mintha ezer meg ezer éve mozdulatlan, s most mégis felébredő kavicsok, kövek, szikladarabok. Ha túléljük, és elül a por, bizonyára visszhangot kelt majd a rémült szívverés. A koromsötétben - az őrfényt kioltotta a zuhanás keltette huzat - most egyre teljesebb a csend, szinte már hallatszik is, ahogy a friss kőporfüst megtelepszik a nyirkos falakon, ahol talán ezer meg ezer évre újra mozdulatlanul ül majd. Vegyünk egy nagy levegőt, megnyugodhatunk. Túléltük. Ma is - ezt is túléltük.
Milyen könnyű erről így, hamisan. Mennyivel könnyebb - mintha ti is itt lennétek - ebben a negédes, csalfa többesszámban írni.
BEREKESZTÉS
Valahányszor bezárja k. a laptopját, mindig eszébe jut, amit még befelé jövet a biztonsági zárba vésve látott. És valljuk meg mindközönségesen, ez segít neki. Ugyanis ebbe kapaszkodva azt, ami történt vagy nem történt, de leginkább pedig azt, ami történhetett volna, valahogyan mégis elfogadja.
És továbblépek.
