Tetű avagy egy sikerültebb popdalsor

i forgot to say out loud
how beautiful you really are
to me

Öndefiníciók, vol. 10/2.

Lívia
Ildikó
Annamária
Judit
Éva
Zsuzsa
Judit
Niki
Judit
Edina
Anikó
Eszter
Éva

Egyszerű leszek, meg nem is kell nagy fantázia, ők voltak a nőim, a szerelmeim, múzsáim, hogy is kéne ezt megfogalmazni (?), egyszerűen: hozzájuk volt közöm. Így. Meg így: Róluk nyertem jelentéseimet.
A teljesség igénye nélkül, lehet, hogy ki is maradtak, de most ez a leltár. Ha a magány állat lenne, milyen állat lenne? Te milyennek képzelnéd el, és miért annak? Bekommentelnéd? Majd én kezdek, szerintem, ha a magány állat lenne, akkor a magány tetű lenne. Azért, mert nem tudod levakarni magadról. Csodálatos, csodálatos, kérem!
Biztos mindenkit a folytatás érdekel. Akkor jó, mert engem is. De egyelőre kész, ennyi a leltár, köszönöm a figyelmet!

Ápropó, mégegy apróság, volt köztük egy lány, akit szerettem is, s talán szeretek is, s talán szeretnék is. De mint tudjuk: ebbe más is belehalt már.

Öndefiníciók, vol. 10/1.

Lívia
Ildikó
Annamária
Judit
Éva
Zsuzsa
Judit
Niki
Judit
Edina
Anikó
Eszter
Éva

Öndefiníciók, vol. 9.

egyre többet álmodok el nem szeretett szerelmeimmel
mekkora distancia hogy éjjel értem élnek nappal meg nem is léteznek
s mégis oly szorosan összetartozik e kettő
álom kitaláció és valóság
múlt jelen és jövő
én te és isten
a volt a bár ne lett volna és a bár lett volna
mind-mind
akár egy vastag hajfonat
én vagyok

1Kor13,8

Na, ha érdekel, akkor leszel szíves Bibliát elővenni.

Hatalmas az Úr

És ezzel még Takler is egyetért, csak ő - azt hiszem, megtaláltam rá a megfelelő szót: különös.

érkezés

emberek arcába vaskerítések nőnek
foggyanánt az érintés hiánycikk a tekintetek találkozása
valami elvetemült kitaláció nem létezik nem létezik
út lélek és lélek között mindenki csak egyig tud számolni
csak magamagának számít az ember rád van írva az értéked
emberi mibenléted pontosan átkonvertálható dollárokká
halj éhen a világ végén üzmegisztánban legyél leprás kolerás aids-es
légy alkoholista és hajléktalan és senki érd fel ésszel hogy
a világ ennyi hiszen a világ - a világ ennyi

Ezt érzem amikor a munkából hazaérek, megmosakszom és a tükörbe nézek.
Hatalmas vagy Uram, hogy itt is megtanítottál szeretni.

sorok Leonard Bougard Geteux-höz

állok kimeredett fényben
s mely csepp eret rajzolván kezemre
útnak indít a végtelenbe
hullani készül éppen

386

Beütnek az első napsugarak a sötétítő hézagjain. Ahogy belép, Szonya csendes, szürke ragyogása mégis elnyomja a harsány napfényt. Igyad, kevés zaherrel van, jussék holnapra is. - sejpíti halk, mézes hangocskáján, s leül az ágyam végébe. - Vigyázz, forró lehet még.
Szonya velem van. 386 napja, hogy elveszítettem a lábam. Köszönöm, Uram.

through the valley of the shadow of death

Ha a halál árnyékának völgyében járok majd, fogom magam és leülök valami magányos, korhadt fa tövébe. Csak lesznek ott magányos és korhadt fák! Legalább is egy! (Egy, hogy magányos is legyen, na mindegy..)
Szóval leülök majd a tövébe, és megvárom az első arra járó ártó vagy kísértő szellemet vagy mik vannak ott. Cinkosan a szemibe' kacsintok, és megkérem, hívja oda a többieket is. Amikor mindenki összegyűlt, fogom magam, és megkínálom őket azzal a darab napfénnyel, amit utamon gondosan őriztem a zsebemben egészen idáig.

Na, ebből meg pl. mesét lehetne írni.

A folyón innen

Jézus szeret minden kicsi gyereket,
Jézus szeret minden kicsi gyereket,
Jézus szeret minden kicsi gyereket,
Hidd el, téged is szeret!

avagy

Jut eszembe!
Láttátok már azt a filmet, amelyikben a nem kevés biográfiai hasonlóság miatt egy véletlenül éppen huszonéves fiatal srác magához veszi árván maradt távoli unokahúgát? Vidékről a városba, jólétből a nem abba, szeretetből és családból pedig egyenesen... Vajon hová is?
Dráma egy kislányról, a gyermeki lélek és gondolkodás összefüggéseiről. Dráma egy fiatal férfiról, aki valami borzalmas titkot rejteget - maga előtt is. Dráma két emberről, akiknek fiatal koruk ellenére sincs már semmi vesztenivalójuk. Amíg meg nem ismerkednek.

Jajj, de hülye vagyok, hát hogy is láthattátok volna?
Még meg sem rendeztem..
:-) Fülig érő mosoly!! - Olyan szépnek képzeltem el.

Na, például ilyen kisvolumenű tervek tető alá hozásával szeretném tovább fűszerezni az életet.

levél hozzád

Figyelj, tudom, hogy régen jelentkeztem.
Nem kertelek, csak a lényeget írom, kerülvén a felesleges dolgokat, ahogy abban még akkoriban megegyeztünk.

Nézem a zavart embereket. Nem tudnak különbséget tenni fontos és fölös dolgaik között, meg egyáltalán. Dönteni nem tudnak. Bántja őket a friss levegő, a tavaszi szél és a Nap fénye, mert mind arra emlékezteti őket, hogy lehetnének akár bűntelenek is. Nézem üres tekintetüket, nézem céltalan kapkodásukat. Szánom őket a közönynek ebben az idegenséggel terhes poklában, és mint lényeges dolgot, meg kell vallanom neked nagy őszinteséggel, éppen olyan vagyok, mint ők. Én vagyok közöttük a legolyanabb, a leglangyosabb langyos víz, a közepesen közönyös.

Figyelj, tudom, hogy régen jelentkeztem.
Mint lényeges dolgot, meg kell írnom neked, hogy én hiszek ezekben az egyforma, üres, céltalan emberekben. És nem csak azért, mert máskülönben magamban sem hihetnék. S ha szomorúnak tűnik a hangom, az azért van, mert a hangom szomorú. De írtam, mert tudnod kell, hitem van ezekben az emberekben. Hiszek bennük, mert hinni akarok, s mert az észérv ezt parancsolja. Ha ugyanis nem volna remény az emberek jóságára, a mi Urunk nem tűrné meg őket ezen a világon.

Ez az én néma, keserves, szöges, de mégis csalhatatlan hitvallásom. Nézd el, ha mostanában kevesebbet szólok, de úgy érzem, rendelése szerint a hangom sokkalta inkább a remények, mintsem a kétségek gerjesztésére szolgálna. Hiszek az emberekben, s ezért mondom bátran, hiszek abban is, hogy lesz idő, amikor sokkal többet hallod még a hangom.
Légy üdvözölve!
Szeretettel: Tamás

Öndefiníciók, vol. 8.

barátaim akiknek hitetek volt bennem

barátaim akik jószándékból elkerültök engem

barátaim a 2X2=4 árnyékában

barátaim akiket barátaimnak neveztelek -lek és foglak

barátaim akik a jóban hisztek és a szimmetriában
barátaim ne higgyetek a jóban és a nabáirtemmizs

Bejegyzés május elsejéről

Ma egy éve.
Vadromantikusnak kellene lennem és sírni halomba nagy, vastag könnyeket.
Előadni, hogy megbántam így meg úgy, hogy bárcsak visszakaphatnám, meg hogy egy utolsó esélyt akarok és a többi, és a többi, a felületes emberi kapcsolatok refrénjeinek végeláthatatlan sora.
De igazából csak annyi van, hogy üresnek érzem magam.
Semmit nem érzek.
A semmit érzem.
Eljegyzések és gyermekáldások hírére érzek még tiszta örömöt, mint utolsó éveikben szokták az öregek.
Bevett eljárás: mondj magadra hasonlatot, vagy ha kicsit jobban vágod a témát, akkor akár metaforát.

Én vagyok a hardcore akciófilmek hőse, akinek végül leáll a szíve. És amikor mindenki feladta, visszatér. (Feltámad?!) Kivárjuk - mást nincs mit tenni.

Éljen május elseje!