...Kedvesem?!
Ma délután vendégeim voltak, a barátaim. Levegőt sem kaptam, sütöttem-főztem, kevertem egy-egy italt, figyeltem, hogy mindenkinek a kedvére tegyek. Amíg fűszert szórtam az ételbe, a bal kezem már az értőn vágott gyümölcs után nyúlt, mert az máris indul a poharak fenekére a koktélok alapjául, az eszem pedig azon járt, hogy párnát vigyek a lányok sejhaja alá az erkélyre, mert időközben mégis megvillantotta pengeéles, hideg mosolyát a későtavaszi alkonyat. Képzeld, mivel hirtelen kellett jégkockát teremtenem, úgy rányomtam a mélyhűtőre, hogy végül csaknem a vodka is megfagyott. Iszonyú hideg, belém hasít. Mondtam is egy csúnyát magamban, de szerencsére elnyomta hangomat a vendégek erkélyről betóduló jókedve. Közben valaki már jött, ott is termett. "Az italok?" Megvárattam 2-3 percet, de ha nem teszem, odaég a kaja. Meg volt néhány hasonló apró kellemetlenség, de akárhogy is, azt hiszem, kitettem magamért.
A mosdóba viszont ki kellett mennem. Ahogy kézmosás után kifelé jövet a folyosón magamra húztam az ajtót, és megéreztem a kilincs fémes hidegét, egy pillanatra megdermedtem. Bevillant egy régi kép, hogy ugyanilyen sietve rántod magadra a fürdőszobaajtót, csak épp a másik oldalról, menekülsz, a térded kapkodva futsz előlem, össze akarlak ugyanis kenni a szúrós, borotvahabos képemmel. Még a hangod is beugrott, ahogy cincogva visítasz a játékban, tényleg megrémültél. Szóval egy pillanatra teljesen egyedül lefagytam, megálltam. Az ugrott be, mennyire szeretnél most, amikor ezeket az embereket szeretem. Mindig mennyire szerettél, ahogyan szeretek.
Ezt azért írom, mert tudom az embereket a kerten túl. Vannak, akik jónak tartanak, ők többnyire elmondják. Vannak, akik viszont nem, és ők nem. De mindez kevés. Hogy ki mit mond, és ki mit hallgat el. Habár belátom, magamat dicsérni nem pótolhatja a te tekinteted, azért mégsem állok le vele. Kétségbeesés ez, vagy lássuk be, vállalt őrület. Szeretem magam, mert a jóságomra ott az a megdönthetetlen bizonyíték, hogy szerettél. Ez amolyan rövidebb út. Nem én szeretlek téged, s hát aztán te engem, hanem egyből magamat szeretem. Magam magam.
Filozófiai iskolák, vallások, a legkülönbözőbb pszichológiai ismeretek és művészetek mint az irodalom vagy a szobrászat segítenek nekem azokat a metafizikai, vallási, pszichés és pszichoszomatikus szálakat rendezni, amelyek látszólag szétszálazhatatlanul fonnak eggyé veled, Istennőm. Ebben a rendben mindennek helye van, s én józanul értek, tudok és rendeltetésemnél fogva uralok is mindent.
Jöjj ide, ne félj. Simogasd meg az arcom. Ez csak hab, dehogy véres. Mögötte én vagyok. Mögötte jó vagyok.
