Hasábfák masszívan támasztják egymást, néhány keresi még a helyét, de szolidan már benne zsong a hajnal tüzében a szüret híre. Duzzadnak, roppanni készülnek a csírák tenyeremben, mégis ide kellett ültetnem virágmagvaimat a Fagy Telén. Túlfeszülnek, túlnyúlnak ezek a sorok is, a tavasz csak álca, az erő valójában én vagyok. Kassák bemászik az ablakon, kezében tele gyümölcskosár, azt prófétálja, alább én sem adhatom. Figyeljétek a fellegek lüktetését, ez a ti szívetek. Szépen összeültünk - az Isten meg én - ehhez a tervhez. S habár az ő arcát sosem látni, tudom, hogy kacsint.
S ahogy ujjaim közül előhajol
az Isten-vérrel locsolt csíra,
mérem a rendnek metrumát.
Mint birtokát
a tulajdonosa.
Óvatosan lazítsd a markod, meg ne égessék virágaid a Nap tüzét.
Légy fegyelmezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése