2011. április 19., kedd

Én

A csend fényében és az emlékezés jóságos talaján zavartalan ragyogtatják szirmaikat virágaim. A bőröm talán felégeti ez a mocskos, lélektelen világ, de szívemig nem hatolnak el az ártó szennyek. Így megyek az úton.
Majd én átviszem.
Fogamban tartva.
Bejegyezte: dátum:

4 megjegyzés:

  1. A hajnal lánya2011. június 10. 5:20

    a világ nem tolerálja az önreflexív kijelentéseket.. és amúgyis.. az a legboldogabb akinek kiforditható a bőre
    mert ki is nézhetne tul önmagán
    amit fölállitunk az föl van állitva
    de amit fölállitunk az nem jelent semmit..

    VálaszTörlés
  2. k.2011. június 11. 13:28

    tehát ezt a megjegyzést épp itt megtenni..., az azért mégis több, mint elvárt. Úgy tetszik, hogy jó helyen van ez itt. Mintha magam készítettem volna elő neki a helyet. Na, ez önreflexió. S hát hogy a világ meg mit tolerál, az régen nem szempont. Ha az is volna, attól még meg kell próbálnunk kifejeznünk magunkat. Ó dzsiramári Ó Lébli Ó BUmm BUmm, nemde?

    VálaszTörlés
  3. A hajnal lánya2011. július 2. 1:32

    mióta felkeltem..ez megy a fejemben..
    'Ó dzsiramári Ó Lébli Ó BUmm BUmm'
    ami azt tekintve,hogy lassan hat órája fent vagyok..és hangosan közlöm ezt az egy sort a körülöttem levőkkel..igen érdekes kérdéseket vet fel..

    VálaszTörlés
  4. k.2011. július 2. 6:40

    Például, hogy kinek tetszik lenni a valóságnak nevezett játékban? :D

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)