In nomine Dei!

(Te, Jaki, ez mi a szart jelent, minek írunk ilyeneket a füzet elejébe?)
- Na, gyerekek! Ki tudja megmondani, hogy mit jelent ez?

...

Uram!
Indulok.
Azt akarom elmondani, hogy Te ismered minden gondolatomat és érzésemet, meg ezek titkos közeit is egymáshoz. Ennélfogva nincs mit elmondanom. Hogy egyáltalán ennyit is szóltam, az is csak arra való, hogy magamban tudatosítsam a fenti tényt. Ez a bejegyzés kettőnk kommunikációja szempontjából tulajdonképpen tökéletesen felesleges. Hogy mások is értsenek, azért még azt közzéteszem, hogy azért nem szoktam beszélni hozzád, mert szavak nélkül is tökéletesen értesz.

Amit pedig szintén csak mások miatt fontos itt taglalnunk, az a boldog élet titka. Ez másképp értelmezendő, minthogy valami, amit majd megfejtünk. Részemről a boldog élet titka azt jelenti, hogy boldogan élek, de hogy mi is ennek az oka, azt homály fedi. Titok. De mivel boldogan élek, nem is érdekel igazán. Mit érdekli a gyereket a homokozóban a boldogság titka?! Önfeledten játszik, mosolyog. Boldog.
Akik pedig most idealistának vagy naivnak tartanak, azokról meg kell állapítanunk - amiért viszont egyáltalán nem tartjuk hibásnak őket -, hogy egyszerűen nem értenek.

Kései köszöntő

Kedves Lajos!

Megkésve ugyan, de hisz ez mit se számít, azért csak azt kívánom neked, hogy éktelenül ******* meg! Köszönthetnélek kalapot emelve az utca túloldaláról, mint a néhai kevesek, akik nem fordították el arcukat, s meginvitálhatnálak valami rossz alkoholra egy bármilyen munkások lepte ivóba. Ülnénk csendben, s nagy kihívás volna, hogy jókedvemben mégis a szigorú arcodat tanuljam. Meg persze a dac - egy ember daca -, hogy tanítványi mivoltomat észrevétlen visszautasítsd, megvesd és porig alázd, mert szereted. Figyelhetnénk együtt egy kirakatból az embereket, s nézhetnénk akkora teremtő csenddel, amit mára talán már annyian sem bírnak elviselni. Rád szólnék, amikor egy libbenő, foltos szoknyaszél kacsintására mégis elmosolyodsz, hogy aztán...
Vagy mégsem. Igazából nem szólnánk egy szót sem, és nem érinteném fekete ingedet. Hát akkor meg nem mindegy, hogy leülünk-e egymás mellé meginni azt a lőrét, vagy egyáltalán nem is találkozunk?
Kedves Lajosom, az a helyzet, hogy nem, nem mindegy! Ahogy rád gondoltam nemrégiben, mostohám azt találta odabökni mint ki vesémbe lát, hogy csak gubbasztok "egy túlélőszoba szégyenében".
Kedves Lajosom! Nézd el, hogy a gyereknek kél káromkodni kedve, de tudod elmarnunk, elátkoznunk, s múltunkból kitagadnunk azt, ki a létünket az övével tartotta meg, elidegeníthetetlen jogunk. Neked nem is magyaráznék, csak hát a süket fülek...
Kedves Lajosom, aki meghaltál hatvanhétben, aki sohasem voltál és sohasem leszel velem, s aki e nemlétben vagy a mindenem, névnapod alkalmából, meg úgy egyáltalán, mindenemmel, ami megmaradt még nekem vagyonodból s fegyvertáradból, azt kívánom neked, én édes, édes-jó Lajosom, hogy különösen az elmondhatatlan dolgaink miatt, éktelenül ******* te meg!

proscriptio

emberek kiáltom emberek piszkítanak Szépbe-szőtt hitekre
nem perceiben az elmúlás végtelenségében éget
áldás kegyelem volna nézni értetlenül
de akinek volt nekem még adtak
s döbbenten kuksolok e cirkuszban megértem fajtám az embereket
szél végül letép lemar leszaggat utolsó sárgult levelet
s elzavar egy sötétszürke szikla pereméig
kapaszkodom aminek tulajdonképpeni magyarázata
pedig hogy az élet élni akar
megtart valameddig
nem tudom miért meddig maradok még meg neked
mielőtt magába temet a tenger de
ha a halál kell hozzá hát azzal hirdetem
jónak született az ember

6 - az "én vagyok" - napok vége, arról hogy nincs vége. - Isten cinkosától

most már elég elhasználta az a szemét a számadás szavunkat s vele együtt az ehhez dukáló pátoszt is tátoghatok némán mint valami hal amiről mint tudjuk mindig partra vetett mert egyébként nem hisszük szánalmasnak holott a francokat nem igenis szánalmas a vízben tátogó hal is vagy igazából az a szánalmas hogy azt hiszed tompa hittel néma közönnyel hogy levegő kell neki holott lehet csak mondani akar valamit és akkor mindez egy kibontott hasonlat arról hogy én sem hiába jártatom a számat ha már kérdeztél igen is el akarom mondani csak ne ródd fel hogy nem egyszerű hanem inkább azt vedd hogy mégis próbálom próbálom szakadatlan próbálom kimondani míg talán bele nem fulladok ha már itt vagy annak aki megértsen minden másokat aki megértse az utcalányt és a tébolyultakat érj csak rá még néhány zaklatott légzés ütemére és felelj meg ki lenne hűség és mi lenne ír ha elpusztul velem a fájdalom senki és semmi volnál ha szent tökélyed én már nem láthatom nem ítélhet ha már nincsen a tudat örökkévalóságod mint egy fényes kabátot rossz fogasra a halandóra rám akasztottad aztán mit írsz ha sorsunk írva van már rettegd csak te az ismert napot és órát félj csak te ki tudod meddig maradok mert amíg maradok nem kérve semmit és semmit se várva nem leszek ki örökre reszket és örökre vár hanem partra vetve a vízben vagy mit bánom én szarba kövesedve utolsó lélegzetemmel leszek a távolba kiáltó csak másoknak néma hal és daccal gerincemmel kiszolgáltatottan a mindenséget verem hogy zengve zengjen hogy szent mamutfüled hallva hallja én vagyok számodra a láthatatlan bírói tábla a szakadatlan szabad akarat a létedtől függő s ezért örök hatalmas ellenvélemény a teremtményed mellyel pusztulnod kell hatalmas örök isten a végzeted én vagyok a végzeted Én

én vagyok - 5 - nullanarrációs

- Jó-e most?
- Jó. ...én vagyok.
- Tudom.
- És dacára ennek a sok testi nyavalyának, most vagyok a legerősebb.
- Tudom.
- Nyugodt vagyok, mert nem lehet semmi baj. Azt hiszem, csak az érezhet így, aki végre rájött, hogy sehogyan nem veszítheti el... ...szóval nem veszítheti el... ...azt. Ugye tudod, mire gondolok?
- Persze, tudom.
- Végre eljött a pillanat, amelyikről elmondhatom, hogy már nem számít, hogy mehet, eljött a pillanat, amikor mindent el tudok úgy engedni, hogy semmit se veszítenék.
- Tudom. Tudom, hisz ezért vagyok itt. Meg kell halnod.
- Tudom. Induljunk.