levél hozzád

Figyelj, tudom, hogy régen jelentkeztem.
Nem kertelek, csak a lényeget írom, kerülvén a felesleges dolgokat, ahogy abban még akkoriban megegyeztünk.

Nézem a zavart embereket. Nem tudnak különbséget tenni fontos és fölös dolgaik között, meg egyáltalán. Dönteni nem tudnak. Bántja őket a friss levegő, a tavaszi szél és a Nap fénye, mert mind arra emlékezteti őket, hogy lehetnének akár bűntelenek is. Nézem üres tekintetüket, nézem céltalan kapkodásukat. Szánom őket a közönynek ebben az idegenséggel terhes poklában, és mint lényeges dolgot, meg kell vallanom neked nagy őszinteséggel, éppen olyan vagyok, mint ők. Én vagyok közöttük a legolyanabb, a leglangyosabb langyos víz, a közepesen közönyös.

Figyelj, tudom, hogy régen jelentkeztem.
Mint lényeges dolgot, meg kell írnom neked, hogy én hiszek ezekben az egyforma, üres, céltalan emberekben. És nem csak azért, mert máskülönben magamban sem hihetnék. S ha szomorúnak tűnik a hangom, az azért van, mert a hangom szomorú. De írtam, mert tudnod kell, hitem van ezekben az emberekben. Hiszek bennük, mert hinni akarok, s mert az észérv ezt parancsolja. Ha ugyanis nem volna remény az emberek jóságára, a mi Urunk nem tűrné meg őket ezen a világon.

Ez az én néma, keserves, szöges, de mégis csalhatatlan hitvallásom. Nézd el, ha mostanában kevesebbet szólok, de úgy érzem, rendelése szerint a hangom sokkalta inkább a remények, mintsem a kétségek gerjesztésére szolgálna. Hiszek az emberekben, s ezért mondom bátran, hiszek abban is, hogy lesz idő, amikor sokkal többet hallod még a hangom.
Légy üdvözölve!
Szeretettel: Tamás