Bejegyzés május elsejéről

Ma egy éve.
Vadromantikusnak kellene lennem és sírni halomba nagy, vastag könnyeket.
Előadni, hogy megbántam így meg úgy, hogy bárcsak visszakaphatnám, meg hogy egy utolsó esélyt akarok és a többi, és a többi, a felületes emberi kapcsolatok refrénjeinek végeláthatatlan sora.
De igazából csak annyi van, hogy üresnek érzem magam.
Semmit nem érzek.
A semmit érzem.
Eljegyzések és gyermekáldások hírére érzek még tiszta örömöt, mint utolsó éveikben szokták az öregek.
Bevett eljárás: mondj magadra hasonlatot, vagy ha kicsit jobban vágod a témát, akkor akár metaforát.

Én vagyok a hardcore akciófilmek hőse, akinek végül leáll a szíve. És amikor mindenki feladta, visszatér. (Feltámad?!) Kivárjuk - mást nincs mit tenni.

Éljen május elseje!