2017. április 12., szerda

A fiú a teraszon teázott. Te sem hiszed el, mit történt vele!

Kicsi fülem van, ha a teáscsészére hajolok vele, belefér. Hallgatom, milyen meleg.
Volt idő, amikor nem értettem, és panaszkodtam is anyának, hová tűnt a kagylóból a tenger zúgása - vagy tizenöt év is eltelhetett azóta -, de most újra megtaláltam. Itt van a teáscsészémben. Ha anya itt lenne, eldicsekednék neki felfedezésemmel. A másik fülem az égnek mered, istenke épp belelát a mennyországból. Nem lehet szép látvány amúgy, épp valami olyasmivel van telekiabálva, hogy mintegy négyszáznegyvennégy ember vonult ki valamilyen békemenet részeként, hogy a miniszterelnök asszony kérésére megvédjék az egyetemet, amit Amerika el akar tőlünk költöztetni Oroszországba, mert nem elég drága a rezsim. Bocsánat, istenke, hogy ilyen mocskos a fülem! - gondolom mintegy imádságosan, mert hiába próbálom egyre többet mások tekintetében füröszteni az arcom, úgy értem, az emberekében, a fülem rendre összemocskolódik a kusza hangokkal. (Vajon fáj megsüketülni?)

Egyébként, ahogy a fülemmel a csészére hajolok, az üres fecskefészek esik a tekintetembe. Nagyon várom vissza a molnárfecskéimet, és igen, nagyon megnyugtató így beszélni róluk, mintha birtokolnám őket. Arra gondolok, vajon szuperhallásuk van-e, és ha igen, hol lesz az a pont, amikor a visszaútjuk során meg fogják hallani a tengert, ami itt zúg a teáscsészémben. A fecskék jóságosak és megbízhatóak. Kicsit minden tavasszal befurakodik a gondolat, el kell-e idén költöznöm, mert már évekkel ezelőtt megfogadtam, ha a fecskéim egyszer nem jönnek vissza, én is elmegyek. Pedig milyen jó helyük van itt! Hiába a város közepe, a kívánatos és nemkívánatos növényekkel dús téren megannyi finom csemege terem a számukra. Szeretnek itt. Olykor, ha elég ideig ülök a teraszon, kiülnek a fészek szélére. Ilyenkor, ha jobbra kapják a fejüket, engem méregethetnek, ha balra, kémlelhetik a teret, a járókelőket, és a rendszeres időközönként elhaladó szép villamosok csúnya tetejét. Valahányszor új vendég jön hozzám, és kimegyünk a teraszra, mindig elborzad, eddig fogalma sem volt arról, hogy ezeknek a csillogó villamosoknak ilyen borzasztóan csúnya és koszos a tetejük. Ez például a senkinek sem a hibája, mondanám anyának, a villamosok teteje ugyanis rendeltetés szerint csúnya, nem mindent mérnek szépségben. Amikor kicsi voltam, bármi rossz került szóba, mindig az volt az első kérdés, kinek a hibája? Nem tudom, mindenütt így ment-e akkoriban a rendszerváltó Magyarországon, de mint városra származott, valahányszor elcsípem ezt a kérdést az utcai zajokban, nem tudok nem arra gondolni, hogy a kérdés föltevője csakis földim lehet. Nálunk mindig el kellett mondani, kinek a hibája. Ha az enyém volt, ha a bátyámé, ha valaki másé, vagy ha magunk sem tudtuk kié, az sem számított, a hibást mindig meg kellett nevezni! Szerencsére - és nem tudom egyébként, pontosan mikor is történt, hogy egyáltalán egyik pillanatról a másikra-e, vagy hosszan és észrevétlenül, mintegy az évek hátterében meghúzódva - mostanra kinőttem a kérdést, és szinte soha nem teszem már fel.

Szóval az üres fecskefészek, és a ha-itt-lennének fecskéim tekintete. Érdekes, ha tehát balra néznek a fecskék, nemhogy a teret látják, de egyenesen a Petőfi-szobrot, amely viszont, mintegy cserébe, épp rájuk mutat. (Elképzelem, ahogyan Petőfi Sándor szobra nem csak akkor mutat a fecskéimre, amikor azok a fészkük szélén ülnek, hanem minden más esetben is. Ez a gondolat pedig megnyugvással tölt el, mert így valahányszor a fecskéim holléte érdekel, elég csupán a szoborra tekintenem, követnem az ujját, és máris tudni fogom, éppen merre vannak a madárkáim. Csudálatos dolog volna ez, hiszen mindig tudnám, ha a fecskéim már közelednek.)

Kicsit elakadtam. Tulajdonképpen csak azt akartam írni, hogy egészen közelről, csaknem ráhelyezve a fülem, mintha hangja lenne a meleg teának. Mintha hallani lehetne, ahogyan hűl. És ha kihűlt, vajon elnémul? Vajon szürke lappá homályosodik-e olyan visszavonhatatlansággal, ahogyan a gyermekkor is. Mert ha már csak a másik fülem marad, benne a szűnni nem akaró mocsokkal, inkább vissza se jöjjenek a fecskéim, istenke biztosan elnézi nekem. Megiszom a teát, talán még időben. Magamba zárom vele a tenger zúgását, vajon anya hogy van most? ugye ő is hallja?, felállok a rattan kanapéról, a korláthoz megyek, és rezzenéstelen arccal kémlelem a horizontot. Petőfi sem mozdul. Rám mutat. Még nem jönnek. Eszembe jut, hogy három emelet valószínűleg nem elég magas. Áll, úgy múlik az idő.

Mint említettem, kicsit elakadtam. Kapkodva megmosakszom, csak a fülem suvickolásával vagyok alapos. Indulni kell.





10 megjegyzés:

  1. Amikor előkerültek az összekevert aktuálpolitikai puzzle-darabkák, egy pillanatra azt hittem, a saját politikusi múltadról is írsz majd. Az érdekes lenne, volna tétje, helye (ha befutója nem is).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj (baj az?), hogy olyan nincsen. Sosem voltam ugyanis politikus.

      Törlés
  2. JESZ, ju vör (ár?).

    VálaszTörlés
  3. Sajnos a politika mindent a maga tárgyává kíván tenni. Ezt a szöveget is, ami lényeget tekintve egészen mást céloz. Sajnálom, ha ezt nem lehetett megérteni.
    És hogy főleg névtelenül. Politológus vagyok, sosem voltam politikus. Szívesen elmagyaráznám ezt egy arra alkalmas fórumon, ha volna kinek. De nem itt, ahol alkotni kívánok a magam, és remélhetőleg mások örömére is.
    Kedves Névtelen!
    Elő az árnyékból, szívesen beszélgetek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Picinyt ellenmonda vala a megannyi politikás ízű gondolat-szilánk álnaív, távolságtartó elhintése azzal, hogy k. immáron kicsinyég beleárta vala enmagát az rút politikába pártalapítvány, kampány, jelöltség et cetera révén.

      Törlés
  4. Ez a rosszindulat valahonnan ismerős...
    Minden esetre itt nincs üdvözölve, ezt az oldalt az irodalomnak szánom mindenkor.
    Kérem a T. Elvtársat, addig mentse ki innen elszámolás céljára ezt a párbeszédet, amíg teheti, estére ugyanis hűlt helyét leli majd.
    Arccal és névvel szemben ugyanis bármikor szívesen védem a véleményem, de erre az etikátlan mert arctalan rosszindulatra csak az a válaszom lehet, hogy törlöm majd ezt a jóindulattól túlcsorduló "beszédet".
    Ismerős, láttam már azt a perverziót, amikor valaki abban leli élete örömét, hogy lopva más, gondosan tisztogatott szőnyegére szarik.

    Üdvözlettel;
    Tamás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feri vagyok, tudod melyik...
      Attól, hogy nem adom meg a személyi adataimat, a közlendőm nem veszít az érvényéből. Ha még mindig tagadod, hogy politikus vagy, majd belinkelek ezt-azt, az internet nem felejt.

      Törlés
  5. Válaszok
    1. https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/10850199_774737665929044_9219347326987675623_n.jpg?oh=45625ec603a14f6afa84a1e2fa58e83b&oe=59DBECC5

      Törlés
    2. http://i66.tinypic.com/nnl64i.jpg
      http://i63.tinypic.com/9hmnuo.jpg

      Törlés