2016. október 19., szerda

Vannak szerelmek

azonfelül vannak szerelmek
mézzel karcosan negédes méreggel
életre sebzők amelyeket anyajegyként
hordunk most már mindenkor és hunyorogva
lessük kutatjuk olykor ha derült égből
belénk hasít hogy nőtt-e valamit esetleg
összébb húzódott de hogy ott vannak és nem
múlnak el az olyan biztos mint anyánk hangja
vagy egy sötét isten gyáva haragja
ha szúr orozva lopva sűrű félhomályból
vannak szerelmek amelyek egymásra
íródnak úgy járnak át mint a tinta amely
üres papírcsomóra borul és szívja csak
szívja át magát egyikből a másikba
megállíthatatlanul teljesen
véresre kapart fekélyes bőr a háton
ezek a szerelmek levehetetlen
hátizsákok és csak lerogyunk a porba
és újra felegyenesedünk mantrázva
mintha meg sem történt volna
mintha meg sem történt volna
azért csak vannak szerelmek
elviselhetetlenül nehéz velük menni
s bámulni bambán előre hátra
és minden lépés minden perc szétesik
miattuk egy összefűzetlen láncba
és százszor eltörik felettük az életfa-
pálca és felgyúl a láthatáron egy néhai
élet csábosan áruló haláltánca
nem kapargatni koszos körmeinkkel
az édes bizsergést túl nehéz teher
és újra fölserken pirosan az egy
szerelem amely ezer meg ezer
vannak szerelmek mézzel
karcosan negédes méreggel
életre sebzők amelyeket anyajegyként
hordunk most már mindenkor
elviselhetetlenül nehéz velük menni

de nélkülük nem lehet

2 megjegyzés:

  1. Ha nem lenne ennyi nő, ennyi "szerelem" fele ennyi versed sem született volna.
    (:

    L

    VálaszTörlés