Levéltet

Fent, az ablakpárkányon

napozik a virágom,

zöld agglegénypálma ő,

ha indulok, int; adieu!

Van egy lakója neki,

asszem ő sem szereti.

Kitalálni nem nagy tett,

ő bizony a levéltet !

Zöld a színe, nem látod,

rágcsálja a virágot,

s ha a virág ledobja,

ráesik a lapomra.

S jajj, a lapom fából van,

szóval félek álmomban,

hogy újra ott a levéltet,

s azt eszi meg ebédnek!

Nem látja a kis béna,

hogy nem étlap, ez poéma?!

Akár betűlevesbe,

belerág a versembe!

Mi tehetek? Bambán nézek;

fognyomos lett a költészet!

El-eltűnik egy-egy betű,

megrágta a levéltetű!