A fürdőszobában állok a tükörrel szemben; amióta ennyit fényképezik magukat az emberek, néha én is gyanúba keveredem magam előtt: ezt most mire fel? De miért is szégyellném, s kiváltképp most miért szégyellném, hogy szeretnék tetszeni neked, s hogy meg akarlak tisztelni azzal, rendesen nézzek ki. Ja, egyébként az mindegy, mi van rajtam, én egész közel hajolok, és csak a szemeimet fürkészem: azok öltöznek ünneplőruhába, amit oly ritkán öltenek fel, s amit mindközönségesen ragyogásnak nevezhetünk. Úton vagy, jössz. Érkezel. Összerendezem a gondolatokat a fejemben, meg akarlak tisztelni szép beszéddel is, szeretném, ha nem vezetnék félre a gondolataidat kapkodó, suta mondataim. Egyszerű ember vagyok, néhány napja az üzletben egy néni zacskójából krumplik gurultak szerteszét, és én odamentem, hogy segítsek neki összeszedni. Vagy azt is hozhatnám példának, hogy halakat tartok, mert... mert ez nekem annyira magától értetődő. Ezeket ráadásul tőled kaptam, és emlékszem, már akkor is, rögtön elsőre a fényt láttam az üvegben, amit magával hozott az én egyszerű szobámba. ...S te most úton vagy, jössz. Érkezel. Nem tudom, pontosan merre járhatsz, s hogy mikor érsz ide, de tudom, hogy eljössz. Valahol épp emberek között vagy, az arcod fürösztöd, s én itt várlak, s jóleső érzés, ha arra gondolok, milyen jó lesz együtt megmosdani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése