Fényben

Egy sarokban állok, és szilánkhalmaz a világ.

Törékeny darabkák hevernek egymáson,

s feszítik egymást az öröklétnek:

szúrja, taszítja egyik a másikát.

Nem tudni, mikor, de volt egy pillanat,

ahol a halálból az élet örökre kivált,

s most fényével ez ragyog rám -

a sötéten át nevemért ez kiált.

Sosem lesz más dolgom, nem is volt,

s én most is imádok várni. 

Imádok várni Rád.