hittelen

és aki olyan messze járt, hogy amit érintetlen, százszor száz éves fák odvában, ki nem taposott ösvények füvei között, az avarban lent vagy a nyersen evett halak gyomrában talált, el nem hozhatja azt onnan? ki a visszaúton nem bírja magával mind e hatalmasságokat megtartani? kit ezeknek csak emléke űz, de űz legott, míg mint távoli csillagot fürkészi vissza mind, mit egykor keze bőrével tudott? ki nem tehet mást, mint tartja magában e tépett, maga után mart, hasított-szakadt részeket, hogy éljen a fényben majd, ha egykor ismerte mind-mind a titkokat? és mi lesz vele? lesz e majd neve neki? az oda-vissza, szinte végtelen út után, emlékszik-e más nevére, s ér-e majd valamit, s ha igen, hát mit ér, ha ő emlékszik csupán önnönére? lesz-e majd arca, s ha lesz, lesz-e szeme és a szeme alatt szája rajta? vagy lesz szemgödre csupán - üres, mély, kocsonyás gödör, amelyben mint apró, nem található, de szüntelen, viszketve-feszítve szúró szilánk ül elmozdíthatatlanul a túloldalt látott? s lesz néma szájában fogsorának helye csupán - fogsorának, melyben tartva tartotta, s önnön hulltáig el nem engedte, mit abban vitt-hozott, kihullott vele együtt? mi lesz? mi lesz vele? aki olyan messze járt, hogy amit talált, el nem hozhatja azt onnan? s hogy jár az, s mi lesz azzal, s tesz-e, s ha tesz, ki tesz igazságot vele? lesz-e, aki hazavárja, s ez az isten, ha amit engedett, bánja, és amiért szánja, ezt a bordázatlan férget újra keblére öleli és végleg karjába zárja, tud-e majd, tudhat-e majd kifogást egy örökéletnyi magányra!