vadhús

Kinőtt belőle, és jelentését tekintve ez egészen elkülönül attól, hogy ránőtt. Más ugyanis a tekintetben, hogy nem kívülről jött, hanem belülről indult ki. Csak ez azzal jár, hogy nem tudod letépni, mert letépni nem is lehet, csak kitépni. Gyökere van. Belőle indul ki, a szívből, amelyből kinőtt, és amelyből tehát kilátszik, kiáll.

Hat egymás utáni vázlatnak megmaradt írás gyülekezik webspájzamban, ahová egyedül vagyok bejáratos, és ahol tehát, ha egyszer kifogy onnan az elemózsia, egyedül fog a lelkem éhen pusztulni. Összesen, ha volt hat az évek alatt, nemhogy három hét alatt. Azóta gyűlnek, hogy engedted meglátni, az aranypor, amivel varázskört pakoltál körénk minden ártásoktól megoltalmazandó, rozsdásodhat, ha nem hiszünk az erejében. Ha hazudtál róla magadnak, s én hittem neked. Ha nem is arany.

Mindig is tudtam írni a bizonytalanságban, sőt, talán olyankor a leginkább. S hogy most soha nem látott idő óta terméketlen vagyok, azért van, mert nem a bizonytalanság próbálgatta egy óvatlan lélek óvatosan rétegzett papírlapjait, hanem valami sokkal rosszabb - a hamis bizonyosság.

Egy férfi sír éppen, húsvét hétfőjén fehér ingére hullik, s kiütközik azon egy könnycsepp. Hol foltot hagy, azon át lassan, de biztosan válik láthatóvá az anyag mögötti test. Én  vagyok, s e sírás férfiatlan. Nem érdemel ennyit, nem érdemel újrakezdést, nem érdemel egy mindenek-dacára-új-kezdetet ez a dicstelen világ - e leckét soha, de soha nem bírtam megtanulni. Méltóbb volna egyszerűen, összeszorított fogakkal behódolni e tanulságnak, talán méltóbb - gondolom egyre gyakrabban. Ilyenkor düh, harag és elégedetlenség szűrődnek belém - s míg eltűnnek, hosszabb-rövidebb ideig bámulom az eget, ahol az egyedüli lakozik, kinek joga van megbocsátani.
Legyen meg ... Legyen meg az Ő akarata.