Mások, várt vagy váratlan vendégeim, amikor bejöttek, s ha esetleg szét is néztek valamelyest azóta, azt mondták-gondolták, jó nagy felfordulásban hagytad itt e házat, mikor végül is elmentél. Akár a megtört király, kinek országa elnéptelenedett, ültem maradék, nagy halomba hordott, fertőző kacatjaimon. Kérdezd csak meg, változott-e bármi - s ha igen, micsoda mégis? - végül pedig ne lepődj meg a válaszon. Hinni születtem. Nem vagyunk sokan. Nem ülhetünk az örökkévalóságig egy helyben boldogtalan, szóval, ahogy teltek az évek, igen, igen, megváltoztak a dolgok, bármilyen közhelyes is ez így kimondva. Addig meredtem a magam elé tükrözött semmibe, míg egy idő után elkezdtem megtölteni a teret azzal, amim e semmiből fakad: hittel. Évek teltek, mígnem egy nap lemásztam e szemétdombról nappalim közepén. Körbejártam maradványaimat, ezt az ékes szemétdombot, ezt a látszólag uralhatatlan mocskot, s olykor magasra kellett húznom térdeimet a fal tövében, nehogy orra essek egy-egy felcsillanó... ... mások ezt már nem érthetik. Csak azt, ami végül történt. Hogy a semmi hitet teremt, s hogy a legerősebb hitnek csak a semmi lehet az alapja, különben már nem hitről, hanem bizonyosságról beszélünk. Kiötlöttem tehát egy tervet. Én rendet fogok rakni, méltó legyen - gondoltam évekkel ezelőtt -, ha vendég jönne, netán be is költözik, szeresse ezt a hajlékot. Szeressen. Egyesével, darabonként kerültek régi vagy új helyükre a dolgok, amit már nem lehetett megjavítani, azt egyszerűen kidobtam. Mikor minden dolog a helyére került, sokáig szellőztettem, hét nap és hét éjszaka. A függönyöket kisebbekre, világosabbakra cseréltem, hadd áradjon a fény. Nincs más boldogság, csak a valóság elviselése - várok. Házamat a semmire építettem, és áll megingathatatlanul. Várok. Ne ródd fel nekem ezt a csendes beletörődést, drága vendégem. Ha azt látod, hogy az erőszakos felejteni akarást az emlékezni vágyás szelíd vágya cseréli fel, ne vess meg engem - ezek a gyógyulás jelei. Az életé.
Az arcomat keresed, felebarátom? A férfiszívet? Úgy gondolod, netán megváltozott volna? Sosem értettem az embereket, akik mikor mást véltek látni a tükörben, mint amit korábban megszoktak, feltétel nélküli megadás gyanánt, azonnal beletörődtek abba, hogy a tárgy változott meg, és soha nem gondolkodtak el azon, hogy esetleg a tükör.
Szeretnéd biztos jelét tudni annak, hogy ugyanaz vagyok, kedves? Megadhatom - de gondold meg jól, szükséged van-e rá: a legerősebb hitek a semmire épülnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése