Elkísér

Kacsákat etetsz a tóparton, s amikor így készítek fényképet rólad, a pillanatot a hétköznapok elszigetelt, de megkérdőjelezhetetlen pátoszával égetem bele elszigetelt, de megkérdőjelezhetetlen végtelenségembe.

Öröktől fogva és örökké - imádkozom olykor, s itt a világegyetem közepén felérem, mit is jelent ez. Köszönöm a jóságodat, amit egyszer ajándékul kaptam megismerni, s ami azóta is segít hinni a nem is bűnös, sokkalta inkább gyenge emberekben, akik között az első én voltam. Ami történt, hogy arcod tükörfénye rám ragyogott, s ebben rád ismertem, magamra, a kettőnket eggyé olvasztó isteni jelenlétre, egyfajta fogantatás - a jó megtapasztalása a teremtő arcához való végső hozzáigazodás. Mikor Isten befejezte a teremtést, és elvégezte azt, hogy saját arcához igazítson, megértette a hiányt. És téged küldött. A teremtés tökélye vagy te. A korona.

Annyiszor adtam hálát érted, a te tiszta lelkedért, s annyiszor csodálom ma is a hatalmas, végtelen eget, amely alatt megfogtalak, s amely alatt el kellett engednem téged.

Ez egy hat év előtti kép.

Nem változik, és soha nem is fog.

Nem változik meg egy elmentett háttértáron, ami a szívem,

és nem változik egy sehol meg nem fogható, de mindenütt jelenvaló cybertérben, ami az élet.

Háttal vagy rajta, hogy ne legyen sértő, és tudd, szeretettel és békével gondolok rád,

háttal vagy rajta, mert az arcodat becsukott szemmel is kívülről tudom,

s végül háttal vagy rajta, mert öröktől fogva és örökké tudlak, ismerlek és viszlek magammal minden gyenge ember közé, akik a reménytelenségben ülve egy helyben forognak a sötétben,

de szomjazzák a hatalmas eget, a fényt, amely egyszer felragyog,

aztán végül megtelepszik a gyenge szívekben és nem múlik el onnan,

mígnem meg nem tanít a szeretetre öröktől fogva és örökké.

Hatalmas titok vagy ebben.

S végül bocsásd meg ezt az elszigetelt, de megkérdőjelezhetetlen pátoszt - jogom van hozzá.

Az újjászületés hangjait sírtam az elmúlt években, megszületni, ráismerni az egyedüllétre

minden csecsemőnek fáj. Felismerni a 200 bejegyzésnyi öncsalást, hogy a cél nem a felejtés, hanem a tisztességes emlékezet. Felismerni, hogy az egyedüllét küldetés, és megtanulni mindenféle mártíromság nélkül egyedül vinni a tüzet tovább.

Milyen szépek a kacsák!

Elmennek, ki tudja hová, aztán visszajönnek, ki tudja honnan.

Talán ez az örökkévalóság.

A szereteted nem az enyém vagy a másé.

A szereteted egyszerűen elkísér, engem, néhai hitetlent.

Elviszem másoknak is.

De öröktől fogva és örökké te vagy:

az életet adó.

Az ÉLET.