ma is csak az anyám tudja, hogy királyfi vagyok.
Hiába súlyozódnak eggyé volt s jövendő évek,
megköttettek alapjai az időn túli szépnek.
Hiába tűnt a szeretett nő (látszólag) tova,
Nem, testemen nem hűlt ki a női kéz nyoma.
Talán sötét, ez a köszöntő: óda -
örök-befejezhetetlen egy mindenség óta.
Határozott, biztos hangon köszöntöm magam,
ám e józan köszöntés nem alázattalan:
Parnasszusán a vérbe fagyott létnek
gyökerévé lettem az eredendő szépnek.
Atlasz lettem, ki a mindenséget a semmin tartja,
Sziszüphosz, kinek a kő: szabad akaratja.
Hívő vagyok, ki a még-nem-hívőt védi,
Tamás vagyok, ki méltatlan, de érti:
Hogy micsoda tüzet érlelt e halálos hideg;
s hogy örök-lebonthatatlanok e semmin szőtt hitek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése