A válasz, amiért jönnöd rendeltetett

Isten hozott a poklomban!

Nézd mekkora rendet tartok a szemétben - ez fontos, ha jössz, lásd, nem akármilyen ura van e háznak. Hogy nincs más, és nem is akarok más gyönyört? - kérded értetlenül, mikor elmagyarázom, hogy nekem lélek helyett blogom van. Ez a pokol, érted, ahová írok, ez itt, ahol vagyunk, ez, amit te élsz meg egyedül. Akarni segíteni, az a kevés, látod. Segíteni viszont. És csak a fejed kapkodod, tiltakozásod jele is ez, nem hiszed el, hogy káromkodva imádkozni szent dolog. Mondom, de! És csak nézz a szemembe, én ura vagyok ennek a háznak, ha bejöttél nézz a szemembe, s viseld, ha megszédít, amit csak te láttál meg benne. Hitetlenekből hívők lesznek. A hitetlenekből hívők lesznek - ezt fontos minden pillanatban szem előtt tartanod, várj, mindjárt megérted, ó szív, nyugodj! Nekem elhiheted, helyesebben, ezt csak nekem hiheted el, és akkor nem is csak vánkosom, s a tiéd tartalma miatt, de elsősorban azért, mert az én házamban vagy. Már pedig én e háznak ura vagyok. Talapzata a múlt, plafonja jövő, falait tekintetem adja, s ha egyszer beletaláltál, akkor itt maradsz velem, amíg... A félelemről kérdezel, s én precízen nézek a szemeid közé, nagy bizonyossággal szívemben. Mert, azért. Nincs ennek végső oka. Most mondd szépen utánam, mert. Tanuld: MERT. Ha van is, nem más, mint minden másnak. Most félsz, most, tudom. Tudom, megijedtél. Tőlem, e ház urától, hogy hol vagy, s miért vagy itt, s ki ez az úr, s mi dolgod vele. Félelmed és ijedelmed - bűn. Hát azt hiszed, az Isten büntetésből küldött ide? Hát elfelejted-e egy pillanatig is, hogy a hitetlenekből hívők lesznek? Hát a három kakasszó? Hát elfelejted-e egy pillanatig is, hogy Isten hozott a poklomban, s ennélfogva azért vagy itt, mert itt kell lenned? Hát ezért így üdvözöltelek! 

Akkor most figyelj, kérlek, figyelj!

A nyelv, amin szólok, az egyetlen létezhető nyelv. Ettől érünk egyáltalán valamit, ha ez nem volna, mit sem érnénk te meg én. S ezért érted meg rögtön minden szavamat. Amíg ezt írom, te imádkozol. Amíg ezt írom, én is imádkozom. Imádkozunk. Törvényszerű, hogy ez a hely, ez az épület, ez a szöveg, amit most ketten írunk, egy ima legyen, egy himnusz, gloria, mely szent attól, hogy káromkodásból épül. Tudja ezt a te Istened, ki mindeneknek tudója, s ki épp ezért engem sem véletlenül rendelt e ház urául, s ki épp ezért téged sem véletlenül küldött ide. Hát fogd válaszaid!

Ez itt a pokol. Jól látod, üres. Tedd le a mocskodat, s többé ne törődj vele, majd én elrendezem.

Ez itt a pokol. Üres. MERT. A végső ok miatt: mert szeretni születtél. S ha nem találnál, innentől mindenre ez lesz a válaszod. MERT. Ami azt jelenti: mert szeretlek. Nekem is ezt engedte megtalálni az Isten. S így építettem a szeretetből hitet. Tamás vagyok, e ház ura, s az Isten, ki e ház urává rendelt, azt a parancsot adta nekem, hogy ki ide tévedt, attól elvegyem, amit hozott, s adjak neki abból, ami nekem van. Hogy visszafordítsam. 

Az Úr bennünket szeretni rendelt.

Én Tamás vagyok, a hívő, s ezt velem megtanulhatod.

De ott a harmadik pillér, s azt megépíteni a te feladatod.

Ezzel én a dolgomat elvégeztem. Kijutni innen pedig csak te tudsz, mert ahogy befelé is mindenki külön utakon jött, úgy kifelé is mindenünknek saját ajtaja van. Úgy találod meg, hogy leteszed, amit hoztál, át kell lépned, s ha átléped, a túloldalán ott az ajtó. Végezd el tehát te is a dolgod, s ne törődj, meddig tart, itt idő nem létezik. Járj el alaposan, nehogy vissza kelljen jönnöd. Kint megvárlak.