-1

Egyetlen karnyújtásnyira ülsz, és ezt most legalább szavakká át kell lényegítenem. Mindig is szégyelltem magam, amiért azt a végestelen mélyről jövő, autentikus vágyat, hogy festeni tudjak, nem sikerült valósággá tennem. Pedig le akarlak így festeni. Meztelenül ülsz, háttal nekem, épp a hajadat fogod össze, és az előtted széttárt hatalmas ablakról fény ömlik rád, szívemre öntve sziluetted, ragyogtatva hajad, bőröd, lényedet. Forró fény áramlik felénk, sóhajod, tested melege olaj a tűzre, s szívem felég árnyékodban. Az idő forró fényfürdő, s örökkévalóság benne a pillanat. Nincs más, nem is akarok mást, senkit. Feléd mozdulok. S habár a létezés sem viszonylagos, ha belegondolunk, hogy nincs mihez viszonyítani, nekem itt vagy te. Nekem itt vagy te, feléd mozdulok, s hogy ez időben vagy térben merre is van, teljesen mindegy.

Egyetlen karnyújtásnyira ülsz, és én meg akarlak óvni. Ha elérlek, megölellek -
...és biztonságban leszek.