Az illatod napok óta itt játszik az orromban. Pedig náthás vagyok.
Régen láttalak, vagy három napja is meglehet. Hogy megint el kell indulni az úton. Új út. Értelmezni is nehéz. Egy kéz melege simít, körbeölel, óv, óv, mármint megvéd, megkötve felszabadít. Hogy most nem a magánytól fázom, hanem csak annyitól, hogy nem lehetsz itt. (Milyen fontos különbség!) Mikor jössz. Mikor mondhatom el, hogy megszerettem magam, ezt a kitagadott fekete állatot, veled? Mikor lesz az, hogy rád nézek, és nem kell megszólalni.
Lerohadnak a sebek. Ennek is meglett az üteme.
Alattuk-
én vagyok.
Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése