Necerbedi krónikák

olyanmint

Az elbeszélő - mesterem és tanítványom, apám és fiam, istenem és teremtményem - példának okáért magányos, sokat látott, sokat megért és sokat megértett. Tudod, olyan átlagos. Ott jár a városi faltövekben, járdákon, tereken, az utcán. Kabát van rajta, nadrág és cipő. Az ember nem is lehet nem átlagos. Csak nézz rá. Olyan, mint az a kisfiú ott a mászóka tetején, csak nagyobb. Olyan, mint az utána jövő azzal a szatyorral a kezében, csak nála nincs szatyor, és persze a lényegtelen apró különbségek, mint a nadrág és a kabát színe, szabása, az, hogy egynehány centiméterrel alacsonyabbnak tűnik, bár ki tudja, utóbbi meglehet, nem is az emberek, csak a cipőtalpak különbsége. Olyan, mint annak a költőnek a támaszkodó szobra amott a téren, csak épp nincs fémből. Olyan, mint az a két alak, akik most szállnak fel a villamosra, csak ő egyedül van. Olyan, mint Péter. Vagy mint János, Tamás, Kornél vagy Krisztián. Olyan, mint te. Olyan mint én vagyok. Sőt, azt hiszem, olyan, mint ő maga.