Merulai jegyzeteimből - 3. kép

Na de milyen is ez a lejtős földdarab? Hol kezdődik? Persze a Merula tőlünk keletre fekszik, s előtte, hogy lassú ívvel kezdődne, egy hatalmas műveletlen földdarab nyúlik el. Ez hol olyan, akár egy mező, hol meg inkább szavannás, sivatagos jellegű. Ahol növények borítják, azok is magányos, kiscsoportos bokrok, de inkább deréktájig érő, esetleg vállmagas gazok. Érdekes, hogy fát azt nem találni rajta egyet sem. A Merulán olykor előkerül az a történet, hogy egy alkalommal a cipész Szejnyiék egyik dédapja, amelyik végül magányos, bolond emberként halt meg, déli útjáról megtérvén azt állította, látott egy fát a Merula tövét képező irdatlan nagy Shávon. Még ezek közül az egyébként általában komor, szürke, esőszínű merulai lakosok közül is sokan kinevették. Ma is mondják, ha valaki bolondokat beszél a Merulán; "Szejnyi fáját mutatja." A néhai Szejnyi ugyanis csak ragaszkorott az igazához. Meg kell mondjam, jövetben magam sem láttam semmi fát a Shávon. Nem mintha egyszerű volna akár csak húsz lépésnyire is ellátni azon az irdatlan nedves ködön keresztül, amely váladék gyanánt köti bele magát a talajba vagy a számlálhatatlan, kusza gazokba. A megszokott kereskedőkön és a merulaiakon kívül, akik állítólag a talaj alig érezhető lejtéséből találnak el a Merulához, nem hiszem, hogy emberfia képes volna idetalálni a Shávon át. Éjjel egyenesen lehetetlen ezen a tejködön a következő bokortól tovább ellátni, nappal meg néha a semmiből olyan szikrát, olyan csillámot vág ez az amúgy tejmatt fehérség az arra járó arcába, hogy meg is szédül bele. A Shávot a Merula tövétől viszont annál könnyebb elhatárolni. Ennek a hatalmas ködnek, párának ugyanis betonfal gyanánt szakad vége annál a keskeny, pusztán lépésnyi széles, de annál mélyebb pataknál, amelynek túlpartján köszönésképpen már úgy veszik markukba a sarat a hazatérők, mint a Merula földjét. Ez régi szokásuk, megtérvén soha el nem mulasztják. Érdekes nép ezek, hiszen ugyanakkor ezt senki másnak meg nem engedik tenni. A kereskedőket és a kevés, idegen ideérkezőt épp ezért, utalván a tiszta kezükre fénymarkúnak nevezik. Engem is így hívnak, így ismernek a merulaiak, Názsel vagyok, a fénymarkú.