származtatott számozott

Ősszel az árnyékok sötétebbre váltanak,
és van egy virág, amelyik eltévedt,
ilyenkor bontja szirmait.
Üvegtáblákon innen Budapest üzeni,
hogy nincs más mennyország,
Rákosfalván Gyurkovicsnak egyedül
kellett élnie és meghalnia.
Ki tudhatna többet a szerelemről,
mint a fiúcska fák árnyékában,
fehér ingben az aratáson,
akinek megnyalja tenyerét a Burkus.
Ne feledjétek az ártatlanokat,
akik sosem gondolnak rátok,
jámborabbak az eltévedt báránynál,
és locsoljátok meg a virágokat,
fagy jön, hadd izzanak a jégvirágok.

Fekete liliom

Elment egy ember. Nem ismertem, csak idáig ért és megkísértett a halál szele. Jó volna megölelni valakit. Egy idegent, mondjuk, aki behunyt szemmel áll az esőben, hogy érezze, nincs egyedül. Hogy tudja, nem ismerem, de azért szoktam gondolni rá - bárki is legyen... 

... s most elment egy ember. Van egy nyelv, amelyen mindketten beszélünk. Ez a nyelv szavakat tud, és ezek a szavak hidat vernek két olyan világ közé, amelyeknek nincsen metszéspontja. Élet és halál közhelyei jönnek, nem lehet nem találkozni velük, s végül nem lehet nem meghaladni őket. Hogyan fér meg a tisztességes gyász és az önsajnálat? Akkor hogyan tovább, kérdem. És kint ülök az erkélyen, szombat éjjel erőtől és alkoholmámortól duzzadó fiataloktól hangos a Szent Anna. Felettük és a város fénye felett hatalmas, sötét ég ragyog. Elképzelem a Holdat feketén, és valamiért kitalálok és ebbe a szövegbe írok egy különleges virágot, a fekete liliomot. A szára barnás, erősen fás, illata alig van, inkább a füstszagra emlékeztet, és amikor kihajt, termést hoz: szirmai közt fekete föld fogan. Amikor a termést kifejted a hüvelyből, hogy óvatosan felfogd valamiben, mintha csak arany volna, a fekete liliom néhány másodperc alatt elpusztul, s ilyenkor alig hallható hangot hallat, ami leginkább egy újszülött lélegzetére emlékeztet. A fekete liliom ekkor nem pusztán elhervad, de néhány perc alatt egészében elszárad. A termését óvatosan fogd fel, azt mondják, amit aztán ebbe a földbe ültetünk, százszoros, sőt, ezerszeres termést hoz... 

... elment egy ember. Nem ismertem, csak idáig ért és megkísértett a halál szele. Mindketten szerettünk - rokonokat, egy családot, talán egy nőt, barátokat, idegeneket is és persze magunkat. És lassan szirmát bontja, meghozza termését a gyász, a fekete liliom: minden egyes elengedett kéz, amelyet nem akartál, de mégis el kellett engedned, a szeretés halálig tartó kötelességét rója rád. Ezért kell élned. Menj.

Út aranyszegéllyel

Ezt a képet azelőtt festettem,
mielőtt az ég megpillantanom engedett,
mielőtt fenségességedben meglátnom rendelt,
mielőtt, halálraítéltet, élni kötelezett.
Mielőtt meghaltam volna a bűnömért.
Mielőtt Lk 9,24.

Nyírkércsi tájkép

Kivonta színeit a nyár a tájból. Szürkeség erősödik,
sárguló színben a kopás lángol, s apámék kertjében
egy faasztalon barna körte csillan tompán egy
keresztvíz tálból. Az üveg felfénylik most, világosát
még visszaverve az égre búcsút vesz a lángoló Naptól,
s üdv-csókot veszen titkosától, az ősztől s az őszi alkonyattól.
Almák érnek túl, színük halk moraj, egy dacos borospohár
muskotálysárgán szusszan fel, lélegzete a horizont alja,
és aranyával a vérző eget mint szerelmesét, ölében tartja.
Egy festő kellene most, ki időtlen tartással leszegné fejét.
Kalapja karimája, ez az ezüstös penge ekkor némán
előre meredne, és a festő ecsettel és sárral, keretbe rakottan,
megvívná a harcot helyettem az édes elmúlással.