Huszonhétsoros

Ez itt egy gyermek keze, nézd -
huszonhét éves e gyermeki kéz.
Ökölben érkezett erre a világra,
Sötétben, sírásban és vérben az árva.
De boldog volt, ha az almát fogta,
És simogatta a vadat, hiába morogta.
Ütött, ha az élet olykor erre kérte,
Ha így szabott rendet az egy semmiségbe.
Lapátkával szép, míves toronyba,
templomot épített jéghideg homokba.
S szorított később, mart mint madárkarom:
akarom, akarom, akarom, akarom.
Idegen tenyerek, ha félve hozzáértek,
az elrendelt jóban némán elvetéltek.
Volt, hogy egyedül volt esős éjjelen,
s volt, hogy rettegett tőle a félelem.
Halvány reményképe olykor szerteillant,
ha lekapcsolta gyarlón az égve hagyott villanyt.
Rajta a bőr már sokszor elkopott,
volt benne saját, volt benne lopott... -
volt benne enyém és volt benne tied:
ugyanolyan volt, akár a többiek.
Áldott volt egy nap, bűnös máskoron,
most szent feloldozás a sötét átkokon,
néha hűs oltalom vagy rendelt büntetés,
vak emlékezet, de áldó feledés:
felváltva halál, halál és születés.

Ez itt egy  gyermek keze, nézd -
huszonhét éves e gyermeki kéz.
Száz évig magánya hátra ki van szabva,
Szép jövőre számít, sokkal boldogabbra.
Mindenért, mit érintett, s ami csak érte,
két másikon szeg szúródott át cserébe.