Karácsonyi üdvözlő

Harangok karimájára por telepszik,
üresen maradnak, idővel elasznak a madárfészkek,
hólé tölti meg, s fagyva feszíti a betonút réseit.
Apránként, de művi pontossággal feszül fel
az egyedüllét az otthonnak nevezett szabolcsi tájra.
Végül egy-két szem dércsípte kökény ezüstkék halála,
valami fanyar, amit megérez, megőriz az üszkösödő nyelv,
az egyforma hideg, amely horgait a gyermek csontjáig veti vissza,
majd a tompa viaszosvászon, végül rajta a szürke házibor
és minden egyéb lényegtelen dolgok, tárgyak,
amelyek az elnemtelenedés napjaira is megmaradtak
tanulságtételül egy korból, ahol hűek voltunk.
Hogy ez a lassúság tulajdonképpen mennyire
egy szempillantás csupán. Hogy ez az álságos, vonta-
tott halál mégis milyen hirtelen és visszavonhatatlanul
meg-tört-én-te-tett.
Hogy nincs más, s nem is akarok más gyötrelmet.

S hogy miután a hiány közhelyszerű sorai itt is kiirtanak,
a végén valamit mégiscsak kérdezni kellett volna.

A lány a Sparból

Élne a sivatagban egy szőlőtőke.

Nem tudni, hogy került oda.

Azon izzad egy sovány szőlőfürt.

Nem tudni, hogy került oda.

Azon nőne egy szem szőlő.

Nem tudni, hogy került oda.

R

á

c

s

e

p

p

e

n

egy hűs, áldásos vízcsepp.

Nem érteni, hogy került oda.

Van a szívemben egy nagy sivatag.

Nem számít, hogy került oda.

Rom 8,28

Milyen nehéz volt az elmúlt hét. Milyen különös teher tudni, hogy létezel. Aki meghalt, könnyebben engedtem el, mert tudtam, nem tehetek azért, hogy korábban lássam. De te élsz. Valami furcsa düh feszít olykor - mintha elpazarolnám az életem. Mintha tehetnék, s ezért tennem is kellene valamit, csak nem tudom,

mit. Vajon mit? Vajon mit...? S ilyenkor egy darabig erősebb a tövis a testemben.

... de aztán, mihelyst felsejlik valami leghalványabb, valami ki tudja honnani

 áldott remény, jöttére megerősödnek a gondosan táplált hitek.

December van. Három és fél éve már, hogy...

Ne többet erről!

Várok.

Sokat próbált, míves hordókban hosszan-hosszan bor nemesedik.

boldogok, akik nem látnak

Nehéz nélküled élni, de szép.

Egységet álmodni darabokban,

Míg nézni a napot, ahogy lángja lobban.

Vinni a tüzet néma, sötét fagyokban,

És tudni a hajtást a fagyott magokban.

Nehéz nélküled élni. De szép.