Mint amikor a folyón felfelé úszó nagy, felmérhetetlen felszíni akadályhoz ér egy őszi reggelen. Ha tud, visszafordulhat, ha nem - át kell úsznia alatta. Pillanatra megáll a vízben, mellkasát, fejét kiemeli. Mereven néz maga elé, felméri az akadályt. Lehelete lágyan foszlik semmivé a víztükör felett, tekintetében mintha valami egyszeri és megismételhetetlen, nagyságában hátborzongató szellem sejlene fel. Merre tovább? A célra összpontosít, hibázni nem lehet, csak egy jó döntés van. Csak egy jó döntés van: jobb volna élni. Ami most következik, az is lehet, csupán csak álom. Te döntöd el. Vissza is fordíthatod, de ha visszafordítod, akkor elgondolkodhatsz, s egy életen át gondolkodhatsz azon, mi értelme volt eljönni idáig. Mintha túl - bárhol is legyen az - a fák intenének nekem. Egyre hosszabban nyújtja a ritmust, így lélegez. Ahogy mellkasa mozog, ütemére ringani kezd a víz körülötte. Mikor pedig végképp kifeszül tüdejének kapacitása, pillanatra kiemelkedik a vízből, a csúcson megakasztja lélegzetét, tekintete már csak a tükör tükre, nyugodt szemére zárja szemhéjait, s lágy, de határozott mozdulattal alámerül. Nyomában utolsó hullámát veti, s amíg a test árnya eltűnik az akadály alatt, végképp elhallgat a víz. Mint ahogy mi is elhallgatunk, Nyájas Olvasó. Nem vagyunk, sajnos mi sem vagyunk mindentudói a dolgoknak, és nem tudhatjuk, ha van, mi van, ha van, ki van a túloldalon. Október van. Ilyenkor csak hinni lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése