Az új nemiségről

"Ahogy kilépsz az űrbe, az első lélegzetvételnél azonnal szétfagy a tüdőd, abba halsz bele. Felesleges feltenni a kérdést, fájdalommal jár-e mindez, mert mire reflektálnád a fájdalmat, már meghaltál. Ebben az értelemben tehát felesleges készülnöd rá, nem fogod ugyanis tudni, hogy megtörtént. Mire a fájdalom ingere eljutna az agyadba, addigra meghalsz. Olyan ez, mint amikor megáll az idő. Helyesebben, amikor nélküled megy tovább."

                                                                                                                    (k.)

Most kettőnek célzottan, de féltudatosan talán egy harmadiknak és egy negyediknek is, indirekt módon pedig ki tudja, hány nőnek fogok válaszolni.Ti megesküdtetek rá, hogy az élet célja annyi, feloldódni a mulandóság tudatában, nem törődni semmivel, csak az egyén szabadságtudatát, a szabadság megélésének fokát a maximum értéken felvenni, és aztán még azt is nap mint nap tovább növelni. Ez ilyen fluid önkiteljesítés, a szétáradó szabadságtudat maximális kiterjesztése mind kifelé mind befelé. Az én függetlenítése minden korláttól, amely végül akkor sikeres, ha már a létezés is elveszíti a kettéosztó korlátját, ha eltűnik az a bizonyos határ, az élet és halál mezsgyéje. Akkor leszek teljes, ha azt fogom érezni, most már bármikor meghalhatok - mondta egyikőtök, és láttam a szemében a csalhatatlan hitet mindebben. És így néztük a Melancholia című filmet is, ami csak ennyiről szól, és amelynek mind a ketten foglyai lettetek a feltétel nélküli egyetértésben. Nekem is tátva maradt a szám, majd megmutattam az új férfi ismérvét, és sírtam. Hogy miért, arról fogalmam sem volt. Fogalmam sem volt, mert az érzelmi intelligencia megnyilvánulásai - ha nem figyelünk -, messze megelőzik az értelmi intelligenciáéit. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, utóbbi követi, reflektálja az előbbit, mintegy a függvénye annak. Szóval mostanra tudom, mi hatott meg. A menedékre vágyó nő képe. Az, hogy lélektanról, vallásról, férfi és női szerepekről valamint az emancipációról és a feminizmusról szóló szolid ismeretszerzés után mára kialakult bennem az új nő képe, aki Ti vagytok. Aki a feldolgozhatatlan mennyiségű információval terhelt világot már nem bírja befogadni, és mintegy önvédelmi mechanizmus gyanánt befelé fordul, csak magára koncentrál, önmaga ki- és beteljesítésére, abban a tudatban, hogy amit tesz, az helyes. Mert a boldogságról alkotott koncepciója ez. Hogy neki egyedül kell boldognak lennie, és hogy ennek az eszköze a végtelen szabadság - már magamat ismétlem - a korlátlan, "fluid" önki- és beteljesítés. Az új nő, a tökéletesen szabad nő. Az, aki bármikor meghalhat.

Véleményem szerint Trier Melancholiája nem elvitatja, megtagadja vagy meghaladni kívánja Tarkovszkij Áldozathozatalát, hanem  egyszerűen csak kiegészíti, egy amolyan gender studies paradigmában. Mert amíg Tarkovszkij felmutatta az új férfit, addig Trier mellé állította az új nőt.

Az új férfi, képe, amelyet az Áldozathozatal felmutat, az a férfi, aki környezetének tulajdonságait, tehát kontextusát tekintve első ránézésre tökéletesen megegyezik korának nőjével. A világ az ő számára is átfoghatatlan információköteget képez, a végességtudatot ő is felfogja, de az erre adott reakciója nem az egyén teljes felszabadítása, mindentől való függetlenítése, hanem épp ellenkezőleg, a teremtés. A nőnek bele kell nyugodnia a mulandóságba, a férfinek pedig teremtenie kell a mulandóság józan tudata ellenére is. (Ez talán a lét abszurditására adott abszurd válasz volna?) Nem azt mondom, hogy a nő rossz, a férfi pedig jó. Azt mondom, hogy amíg a nő az egyedüllétre és a kiszolgáltatottságra adott reakciójaképpen befelé fordul, és csak magára koncentrál, addig a férfi ugyanebben a helyzetben adott reakciója az, hogy megpróbálja minél több mindenhez kötni magát. Az új nő magatartásának, a mindentől függetlenedni akarásnak a gyökere ugyanakkor tulajdonképpen éppen az elfojtott menedékkeresés. Ahogyan az új férfi közösségi vágyának és teremteni akarásának gyökere az elfojtott társas vágy. Az új nő és az új férfi viselkedésmintája egyaránt a magánnyal szembeni kudarcként értelmezhető. Az így létrejövő állapot, az elszigetelődés, a nemi és személyi izoláció, tehát a magány helytelen. Azt gondolom, hogy  a boldogságfogalmak átírása - illetve, mivel ez elvileg természetes dolog, ezért ennek a folyamatnak a tudatos felgyorsítása - lehet a megoldás. A nőnek nem szabad teljességről, totális szabadságról álmodnia úgy, hogy az ne egy férfi kizárólagos menedékében értelmeződne, a férfinak pedig nem szabad teljességről, totális szabadságról álmodnia úgy, hogy az ne  kizárólagosan egy nő oltalmát jelentené. A tökéletes szabadság mindkét nem számára a szolgálat. Az új nyugati férfi és az új nyugati nő csak abban különbözik minden korábbi férfitól és minden korábbi nőtől, hogy nagyságrendekkel nagyobb és rendezetlenebb információkötegben, egy sokkal redundánsabb, széttartóbb és arányaiban nagyobb amplitúdókkal terhelt rendszerben, a felgyorsult jelenben kell megtalálnia és elsajátítania történetileg tekintve egyébként változatlanul helyes szerepét, a másik nemű személy! szolgálatát, a rajta keresztül történő önki- és beteljesítést.

ui.: Ezzel a szöveggel nem bántani akartalak. Ellenkezőleg, épp óvni. Csak amíg a nők szerint a helyes szeretet az, hogy fogom a férfi kezét, amíg meg akar halni, és meghalok vele, addig, a férfiak szerint - és szerintem is - a helyes szeretet az, hogy azért fogom a kezed, miközben meg akarsz halni, hogy visszahúzzalak. Értsd meg, kérlek, hiába fürösztöd önmagadban...!

Többet nem tudok mondani.
Szeretettel.