Névnapomra

Ünnep van.
Lassan egy simogatás indul, két comb megremeg, egy ölelés körbeér, bezárul.
Ma sem tudom, a sors tényleg érdem szerint ítél-e,
de ha hinni akarok, az nagyrészt miattad van.
Lassan lekopik rólam mítoszi harci mezem, a melankólia,
s imitt-amott már megcsillan a féltve őrzött ünneplőruha.


A
nem akarok egyedül lenni
és a
veled akarok lenni
közötti távolság a legnagyobb a szeretetben.
Ha a helyes irányból járod végig ezt az utat,
csak akkor lesz jogod 
kimondani a szót,
a ki sem mondhatót.