Felismertem a nevetésed. Valahol mögöttem ülsz, srégen hátra a hátsó sorokban. Az egész film alatt arra gondolok, ha vége, kifelé menet találkozunk. Már csak pár perc van hátra, az utolsó, legelementárisabb poénon röhögünk, én szolidan, te felszabadultan. Itt váratlanul megáll az idő, s minden megáll benne, megállsz benne te is. Megállok én is. Itt ez a kép. Bennem. Mint a tüdőbe szorult víz, ez megmarad, míg a test le nem rohad róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése