Midőn vajas-mézes kenyeret reggelizett

... mint kaptárból a méh.
Vagy méhéből a gyermek.
Vagy héjából a tojás.
Vagy abból a sárgája.

Mint rovarbábból a nedve,
barlangjából a medve,
gödörből a föld,
tüdőből a levegő,
szívből a vér...

vagy mint bohócból a kedv
gyertyából a bél
keretből a kép
vakmerőből a józan ész

Mint levesből a lé,
vagy az ABC-ből a B,
számjegyhatárról a tíz,
óceán mélyéről a víz,
sivatag közepéből a por..

Kancsóból a bor
hálóból a hal...

Vagy szemgolyóból az írisz,
gipszből törött végtag,
nyílt törésből a csont...

... mint hasadt fából a fejsze,
fejszelyukból a nyél,
vagy az őszből a szél, a szél, a szél,
és összes szélből a közép,
nyelv a harangból, szájból,
napraforgómag védő hajából,
mint az értelem a holnapból, mából,
mint két ház közül az udvar,
vagy két szoba közül a fal,
vágásából a hideg penge...

Mint a temetőből a sírom,
síromból a koporsóm,
koporsómból a testem,
testemből az ...

Mint az életemből te. 

H4 - Emlékalkotás

egy színem maradt

mellyel bőröd illatát

dallá rajzolom

The memory remains

... azt hiszem, csak utána jöttünk rá, hogy akkor most már itt kell aludnia, szóval adjak egy pólót. Mindig szerettem, ha a nő az én ruhámban van. Ebben van valami igazán mély tartalom, amit ma a szavak pusztulásának idején, no meg persze a megfelelni akarás kényszeréből adódóan inkább csak annyival illetünk, szexi. Jól állt neki. Persze ennek sincs semmi különösebb oka, nem ő tehet róla, egyszerűen csak az, hogy ÉN szeretem, ha a nőn az én ruhám van. És ez már így marad, ezt már előre eldöntöttem, elhitettem magammal. Innentől ha a világ legrondább nője fogja felvenni az én legszakadtabb pólómat, az akkor is jól fog állni neki. A zöld Benetton pulóverem - még ma is hordom - három nőn volt 7 év alatt, de soha senkin nem állt olyan jól, mint ... nem mondom ki, ezért nem is írom le a neved, de világos, hogy rólad van szó. Amúgy a kockás gatyám a világbajnok, az már négy segghez is igazodott az enyémen kívül. Az utolsó már nem is igazán értette, mit röhögök, amikor felvette. "Miért, nem szexi?" "De, de, nagyon is az! Szexi..."

Ezek a gondolatok futottak át az agyamon, két háromszor tízes sorozat közben a konditeremben, mert észrevettem, hogy abban a pólóban vagyok, ami egy hete a nőn volt, és amit még akkor még kétszer összeizzadtunk. Persze nem mostam azóta, szóval most, hogy egyedül izzadok bele, miközben újra átnedvesedik a póló, egyre jobban szabadul fel belőle egy korábbi illat. Mit illat? - Izzadságszag. A nőével vegyes saját szagom.

                          

  

Nem hosszú idő, de amíg leszámolom a tízet, eszembe jut, hogy van egy régi, homályos fényképem, amin egy szál Milan-mezben állsz. Szégyellősen összezárod a térdeidet, és a póló épp annyit takar, amennyit mindenképpen ildomos... A kép minőségében már van kivetnivaló. Fehér fal előtt állsz, a fény téged is befed, az arcod is alig sejteni... tulajdonképpen ha más nézné, nem is ... szóval igazából csak én, csak én tudom, hogy te vagy ott... 

De én tudom, hogy ott vagy. 

H3 - Utánad

Jég, köd, démonok.

Utanád sem a magány. 

Jég, köd, démonok.

Kassák fia

Éjjel és nappal éjjel és nappal
Nélküled nem állna meg az ÉN rendje
Ki megteremtetted nekem az egyenest
Amely az eget és a földet kettészelvén széttárja
Sorba rendezi a mindenséget
Sírod mely sértetlen tested őrzi
Á-tól B-ig az univerzum centruma
Kik mára megtagadják neved a némák a süketek a
Lélek- és testtelen vakok
Akik tömegek csupán arctalan szent senkik a mi
Jóságos előbbrevalóságunk árnyékában
Olykor megállok ez ember teremtette rendben
S hála neked az idő széttárt
Vörös kapu bármelyik irányba nézzem is
Azért hát zengem énekem zengem virágzó virágaim
Gyermek ember és utánad isten vagyok
O téged éltet kifeszítve áll e szent liturgia s örökkön zengem én
KASSÁK FIA! KASSÁK FIA!

Ősz veled

     

        November elseje van, és a Szent Annán gyereksírás kúszik fel a ritkuló lombok között a teraszra. Anya rángatja át a gyereket az úttesten, arra visz tovább az útjuk, csak épp a rakoncátlan kölyke nem érti, hogy menni kell. Vagy csak a forgalmas úttól fél, és cibálná, rángatná vissza az anyát a veszélyes ismeretlentől.

      Takarítok, pihenni ültem ki, néhány lélegzetvétel erejéig felnézni az égre. Mintha napelemként venné az erőt a szemem az égből. A polcokat törölgetem, felmosok, ilyesmi. Már az elején észrevettem, hogy a korábban egy tövet alkotó, két cserepes virágom még mindig él - nem így kellene lennie -, mi több, egyszerre hoz új hajtást. Csak most nézem, milyen élénkzöldek, mint rendesen, nem illenének a novemberhez. Az volna a logikus, már rég el kellett volna pusztulniuk, erre fel ...
       Por van a szobában, száll, furcsa elegyet alkot az évszakhoz képest szokatlanul élénk napfénnyel. Amikor végzek, a szoba lassan csendesedik, az órás szellőztetés végével a felszűrődő utcazajt is visszazárom kintre, az utcára. Szobám ajtaja is zárva, még pár pillanat, és a fehér függönyök szoborként merednek vissza helyükre, oszlopok gyanánt, szikárul, mozdulatlanul tartják a tisztaságot a barnán csillogó parketta és a hófehér plafon között. Makacs délutáni napfény sejlik a nagy ablakokon és a merev függönyökön keresztül, semmi hang, csak a szívem dobbanása, ahogyan belopom magam a szoba közepére. Szinte lábujjhegyen osonok - lehettem volna balett-táncos is -, megállok, kihúzom magam, hallgatom egy kicsit levegővételeim kiegyensúlyozott, megkérdőjelezhetetlen jelzéseit egy életről. Miközben nagy levegőt veszek és kihúzom magam; beengedem ezt a tiszta, selymesen-suttogva fénylő ürességet. Lehunyom a szemem. Pár másodpercre megszűnik minden. Így. Hiányzol. Végre Rend van.