Még néhány tiszta őszi égbolt maradt, ki tudja mennyi, de aztán fejünkre húzza paplanát a tél, s ilyenkor mindig azt érzem belül - s néha kívül is -, hogy most esik meg ez utoljára. Ki tudja, talán épp idén. Írok hát pár sort, ki tudja...
Leszakadt egy gomb a kabátomról, talán épp ezen a résnyi helyen szivárog majd be az a pengényi hideg, amely elér a szívemig. Nem akarok búcsúzni, csak félek, hogy elfelejtik majd tenyerem melegét. Pedig a fészkéből kiesett madár, amelybe a gyilkos tavaszi napon ezzel a két tenyérrel dörzsöltem vissza az életet, már ura minden magasságnak. Most is itt kering a fejünk s az ég fölött, még néhány tiszta őszi égbolt maradt. S én kémlelem az eget, részvéttelen magam. Valahol mégis a pompa ez. Még néhány tiszta őszi égbolt maradt, aztán átülök egy túlnani fa jóságos árnyékába, és immár ott foglak várni. Mára azt hiszem, a halállal semmi nem változik meg.
Leszakadt egy gomb a kabátomról, talán épp ezen a résnyi helyen szivárog majd be az a pengényi hideg, amely elér a szívemig. Nem akarok búcsúzni, csak félek, hogy elfelejtik majd tenyerem melegét. Pedig a fészkéből kiesett madár, amelybe a gyilkos tavaszi napon ezzel a két tenyérrel dörzsöltem vissza az életet, már ura minden magasságnak. Most is itt kering a fejünk s az ég fölött, még néhány tiszta őszi égbolt maradt. S én kémlelem az eget, részvéttelen magam. Valahol mégis a pompa ez. Még néhány tiszta őszi égbolt maradt, aztán átülök egy túlnani fa jóságos árnyékába, és immár ott foglak várni. Mára azt hiszem, a halállal semmi nem változik meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése