Bejegyzés - szeptember 1.

A pulyák ma már suliba mentek, valami kezdődik. Most legalább egy évig nem tanítok. Olyan hirtelen vált át egyik állapot a másikba. Félszáraz cuvée - ez van a palackra írva. Ha nem lett volna ezernégy, arra gondolnék, ezt úgy értették, vajon valóban cuvé-e... De finom, mert nincs más. Nem cserélődik fel az álom a valósággal, ahhoz először szét kéne válniuk, hermetikusan elválasztódniuk. Én már az új melót tolom - Jézusom, ha az előző munkahelyen hallanák, hogy ilyen szavakat használok, tolom, az full égő lenne. Sokat gondoltam ma a sulira. Az aránypár az, hogy 36 diák elveszít 1 embert. (1 ember pedig elveszít 36 diákot, halkan jegyzem meg. Mindegy.) Milyen rossz nekik. Itt aludt egy lány 2 hete, itt felejtette a kabátját. Reszket a hangja a telefonban, ma feljönne érte. A meki előtt adtam neki oda. Mindketten a másik oldalon jöttünk, és szerintem ő is látott, de átmegyünk a meki elé, elvégre oda volt megbeszélve. Ugyanúgy indulunk el vissza, a seggét még megnézem. Jó segg. Délután a pirosnál egy tag átszólt miközben hangosan zenét hallgattam, azt kérdezte, gyári-e. Mondtam, mér, zavar? Össze is csukta magát és ráfüggött elől a pirosra, pedig akkora volt, mint egy anyamedve. Kedves ember vagyok, csak néha elfelejtem. Egy bőrvarró srác, aki egyedül dolgozik egy műhelyben és munka közben az alzheimeres anyjára vigyáz, rám nézett és azt mondta, nem lesz semmi baj. Na jó, lehet hogy meg sem szólalt, de biztos vagyok benne, hogy erre gondolt. Hittem neki. Azt hiszem, vissza lehet csinálni. 0:00. Az utcán hatalmas falakat mázolnak, közhelyeket fogok rájuk írni rikító festékkel, hogy az emberek elgondolkodjanak azon.... Na mindegy, hagyjuk, van ilyen. Félálomban, álfélelemben... olyan hirtelen vált át egyik állapot a másikba. Behunyom a szemem, és azt képzelem, alszok. Behunyom a szemem, és azt gondolom, ébren vagyok. Néhány napja egy kanárimadárral lakom, egy pár hétig lesz itt. Sokat pofázik, de én berakok neki egy másik ilyet a YouTube-ról, és akkor jól elbeszélgetnek. Ha a kanárimadarat letakarod, elhallgat. Ha a kanárimadarat letakarod, alatta él. A két virágomat egészen közel raktam az ablakhoz. Szerintem akaratomon kívül át is basztam őket, mert ahogy a felfelé kéredzkedő fákon meglátták az első színesedő leveleket, ők is elkezdtem megsárgulni. Lehet, mégis el fognak pusztulni. Ma megéreztem az őszt. Nem, nem jön még, csak fog, s azt üzeni, várjam. Olyan hirtelen... ...és hogy senki nem érti, miért támad sírhatnékom, ha egy asztalt látok, amint egyenletesen veri a zuhogó eső a lapját. A senki pedig szó szerint értendő, azt jelenti, én sem. Csak szép.


Olyan nehéz az árnyalatok játéka. Körülírod, hasonlítgatod, belebonyolódsz, ahogy magyarázod, de az érzést nem tudod visszaadni. Szeptember 1. van, a pulyák ma már nélkülem mennek suliba, de valami itt is kezdődik. Arra gondolok, ha mondjuk itt lettél volna néhány napja, és meghagyunk másfél decit az üvegben, most kitölteném magamnak, és hozzáfognék megírni egy bejegyzést arról, hogy nem vagy itt. Fogalmam sincs, hogy nézne ki, de azt hiszem, elég zavaros lenne, és akár az esőverte asztal szépségét, senki, de senki nem értené meg, hogy az írás minden egyes percében rád gondoltam. Pedig kétség kívül így lenne.