2011. június 24., péntek

GENEZIS




Hát erről látta Isten, hogy ez jó? Ez az összevissza itt? Mert inkább tűnik kétségbeejtőnek. Nem valami virányos, meg kell, hogy őszintén mondjam. Ahelyett, hogy érzékletesen ábrázolnám, bemutatnám magam az áldozattematika poétikai hagyományai szerint mint valami sokat tűrt, sokat szenvedett hőst, inkább csak egyszerűen kimondom - sokat szenvedtem. Akik tudjátok az arcot a blog mögött, tudjátok azt is, hogy a nőről írok. Meg hogy számos korábbi írás hátterében is ott állt. Valahogy úgy, akár egy háttal ülő akt. Kecses, de nem szemérmetlen, sőt, tiszta! Alig fejsejlő kontúrvonalakkal. Megérinthetetlen. Igen, azt hiszem minden írásnak őt láttam monitor-hátterében, mintha ő lenne a háttér, s a ráírt szöveg valami postai pecsét. Ráírom a képre a szöveget, és az így kapott csomagot elsőbbségivel küldöm el a múltba.

Most pedig - azok után, ami történt, fogadjam meg, hogy másképp lesz?
Most pedig - azok után, ami történt, megfogadom, hogy másképp lesz.
Tudok élni nélküle.
Nem csinálok mártírt magamból, nem csinálok áldozatot. Tiszta szavakkal, a legőszintébben annyit mondhatok, keresem a boldogságot. De belevésem a szívembe, bele a kövekbe és a mindennél időtállóbb szájbertérbe:

AMIT EDDIG IS A FOGAMBAN TARTOTTAM, AZ OTT MARAD.

Mert ez itt az Én birodalmam, és habár lehet a felszínen akármilyen összevissza vagy kétségbeejtő, a dolgok mélyén - és kérlek, higgyetek nekem - Én innen mégiscsak azt látom, hogy ez jó.

3 megjegyzés:

  1. Tudom (legalábbis gyanítom), hogy nem ide és nem ilyen formában kellene írjak.
    Tanár Úr egyik (jövőre valószínűleg sajnos csak volt) diákja vagyok. Elkezdtem olvasni ezt a blogot, mostanra nagyjából a végére értem. Csak annyit szeretnék mondani, hogy akár hisz nekem Tanár úr akár nem, van bennem mélyen egy írói véna amit ki akarok élni, és ön ösztönözött arra hogy ezt megtegyem egy blog formájában. Csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönet ezért!
    Felix

    (kíváncsi vagyok arra, hogy esetleg ki tudja-e találni hogy ki is vagyok. ha ez esetleg sikerült, egy komment erejéig szívesen látom Tanár urat a blogomban. elnézést a zavarásért :) )

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Kedves ifjú!
    A helyesírási hibák, a szó-, szókapcsolat- és mondatrendhasználat mindenkinél egyedi mintákat alkot. Az sem ment meg, hogy a digitális világban nem tetten érhető az írás külalakja. És ha mindez nem volna elég, hát segít az, AMIT írtál. De már ha meggebedek, sem fogom ideírni vélt-valós neved, mert ezen a játszótéren a valóság nevű játékot csak igen indokolt esetekben szokták játszani. (Nem értenek ugyanis hozzá...) :D

    VálaszTörlés