Tegnap benézett a Tulajdonos. Ez tulajdonképpen csoda. Tudom, mocsok régen tudom, hogy tartozok neki. Meg arra is tettek írásos utalást, hogy bármikor jöhet, de azért sikerült meglepnie, nyilván csak néztem, mint borjú az új kapura. (Legyen a borjú színe mondjuk fekete...) Azt is tudtam, hogy sokkal megyek, na de hogy ennyire...! Minden esetre azt mondta, ha volna megtakarításom, osszam csak szét nyugodtan.
Nem egyedül jött. Sőt, igazából nem is ő jött. Csak ráismertem valakikben. Az egyiknek fehér volt a foga, világított a mosolya, és mindezt csak a szeme tündöklése tudta elnyomni. A másik megölelt. Izmos vállában békére találtam, azt hiszem bármikor elkísérne a végső fizetésre.
Nem egyedül jött. Sőt, igazából nem is ő jött. Csak ráismertem valakikben. Az egyiknek fehér volt a foga, világított a mosolya, és mindezt csak a szeme tündöklése tudta elnyomni. A másik megölelt. Izmos vállában békére találtam, azt hiszem bármikor elkísérne a végső fizetésre.
Tisztelt Tulajdonos!
Ha elér Önhöz a szavam, szeretném, ha tudná: tudom, hogy ittlétem csak átmeneti. Tudom, hogy nem viselkedek mindig a megbeszéltek szerint. De igyekszem. Kérem, egyelőre érje be ennyivel. És köszönöm, hogy - ha csak mások személyében is - de találkozhattam magával. Már kezdtem azt hinni, hogy maga nem is létezik.
u.i.: Igyekszem a megbeszéltekkel!
(u.i. (2.): Köszönöm!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése