A szakítás lírai szituációjából elkövetett tízparancsolat meghágja a lelket

I.

- csak még egy cigit a sör mellé - teszi a dolgát az ösztön. Távolba mutató mutatóujjam megállítja a tükörlap, nézd, most megérintelek. Nézz, drágám, nincsemre, nézz a madárra, amely markomban pelyhedzett, s hogy kinyitottam, tovaszállt, repül az üveglapon is túlra, szíve, csőre, tollai s az éneke színezüst. Betölti a teret bennem és köröttem, betölti az utat, amely visszafelé vezet: mögöttem a mozdulatlan jövőm áll. A gipszbe, bronzba, ezüstbe öntött gondolat, a mozdulatlanság maga, hogy a halál a múlt, s hogy megint csak azt látom, mindegy ki hal meg, te vagy én, csak az egymás számára nem létezés marad. (Ami - bassza meg - elszakíthatatlanul össze- (azaz: vissza-) köt bennünket.)

II.
Vers arról, amikor öt hétig nem találkoztunk

öt hét öt öt hét
öt öt hét öt öt hét öt
öt hét öt öt hét

III.

Jól összemaszatoltad a tükröt. Fürödj meg - teszi a dolgát az ösztön, s ledobom a pulóverem... Eláll(nak) a sör(ök) a kád szélén... Hogy bele is feküdtem, már-már meleg. Még nadrágon keresztül is. Szédület, meg ami evvel jár, a bátran lopott szavak: szé(t)dület.... a lehetetlent fel kell fogni akár kiloccsant aggyal is, mert
meg
tört
én
t.
Avagy: Hiányod átjár, mint pisám a kádon. (Már amennyi.)

IV.

Te kiscica! Hová mégy?

V.

A szigorú rend
megbomlott bennem, hiszen
normális lettem.

VI.

A pia? Dehogy hat.

VII.

öt hét öt öt hét
öt öt hét öt öt hét öt
öt hét öt öt hét

VIII.

Meg kellet volna fognom a kezed, és azt mondani, ne menj. Ilyen egyerűen. Belekapaszkodni a pillanatba: Maradj még! Isten minden bizonnyal a hiányt teremtette a nyolcadik napon, és a hét valójában nyolc napos, csak hát nem vesszük észre, hogy hiányzik a nyolcadik nap, mert Isten minden bizonnyal a hiányt teremtette a nyolcadik napon, és a hét valójában nyolc napos, csak hát nem vesszük észre, hogy hiányzik a nyolcadik nap, mert Isten minden bizonnyal a hiányt teremtette a nyolcadik napon, és a hét valójában nyolc napos, csak hát nem vesszük észre, hogy hiányzik a nyolcadik nap, mert Isten minden bizonnyal a hiányt teremtette a nyolcadik napon, és a hét valójában nyolc napos, csak hát nem vesszük észre, hogy hiány...

IX.

Esztétikai vetéledék. Most, hogy kitántorogtam a kádból, ennyit mutat a tükör. Így látom magam. Rosszkor voltunk, rossz helyen, de istenucccse', még egy cigi, és helyre teszem. (Nem is volt olyan, hogy öt hétig ne találkoztunk volna.) (Ez miért most jut az eszembe.)

X.

Meg akarlak... hatni. Hétni, nyolcni, aztán tízni, aztán egymillió a végtelenedikenni. Hidd el, én is szégyellem, hogy képes vagyok ezt az egészet rezzenéstelen arccal végigvinni. Hogy képes vagyok túlélni. Akkor most - végül - ki a szamár? a szívtelen? a lelketlen? ROSSZ!?; te vagy én?
Vádolni. Szégyelleni. Szánni. Önvádolni. A szív tagadó igéi. Üres szavak. Üres, üres szavak.
Na jó, akkor is írok ide egy hasonlatot. (Mondjuk egy már-már csonkát, az most formailag durván passzol.) Olyan, mintha hűtőként nyitogatnál, ha kell valami, belémnyúlsz, ha semmi, zárt ajtóval hagysz porosodni. A hűtő szól: Ne nyúlj belém többet... anélkül is tudnod kell mostanra: bennem hideg van.
Közben pedig teszi a dolgát az ösztön - csak még egy sört a cigi mellé -