Posztromantikus töremények
Az újrakezdés
Melyben a kiszolgáltatott, a világban helyét nem találó lírai én ki van szolgáltatva, továbbá, és, illetve nem találja helyét a világban.
Szakítás után, figyelj csak, talán nem is olyan egyszerű a felállás! Hogy itt ülök egyedül. Hogy már nem vagy itt. Hogy én is megpróbálom elmondani, mint megannyi átlagember korábban, valahol másutt épp most vagy majd ezután. Kezdetben nem olyan nehéz, csak azonosulni kell a kidobott, az elhagyott, a sárba taposott szerepével. Idézetek, szerelmes sorok, melyek ebben a pózban születtek, kezdetben úgy tartanak meg, akár létrafokok a semmi bástyafalán. Egész magabiztosan szökdécselek rajtuk, biztosan tartva irányomat a semmi felé. Még élvezhető is, hogy megértek mert megélek korábban ostobán hallgatott, zengzetes szerelmes sorokat. Komolyan, innen nézve a szakítás valamiféle esztétikai többlettapasztalat. De aztán felérek a bástyafalon, elérem célomat, a semmit: az üresség ezután jön. Nem a szavakról, a hallgatásról ismerszik meg, ami beleköti magát a gyomrodba, és onnan pumpálja szét magát a kávéval meg a minél erősebb szeszekkel. Nem az alkohol a probléma, mások talán ok nélkül is isznak. De egyszer ott tartasz, hogy a krónikus önsajnálatkeltés alapos gyanújával tekintetedben nézel a tükörbe. És amit ekkor látsz. Az önsajnálkozó. Meg hogy mit kezdesz az itt bezárult ördögi körrel. Hogy sajnálod a magad sajnáló önmagad, s hogy mindaz, amit efölött érzel, nem több annál, hogy szégyelled a magadat szégyellő önmagad. Azért csak légy fegyelmezett, van kiút! Egy percre legalábbis. Amíg önkéntelenül is örülni kezdesz annak, hogy most, a tükör előtt kívülről látod magad – ilyennek látott ő is… s talán ez a pont az önszánalom netovábbja – gondolod belenyugvóan, amikor hirtelen mégis találni vélsz valami mentőkötelet, valami alig kisejthető, papírvékony segítséget, amely megkönnyítheti a túlélést. Mellesleg tudjuk, hogy meghalni ugyan könnyebb volna, csak hát az meg milyen közhelyes már. Szóval kilépni az önszánalom és az efölött érzett szégyen kettős ördögi köréből mutatkozik egy apró reménysugár. Felejteni, újrakezdeni, felejteni újrakezdeni van remény: írd ki magadból, az majd segíteni fog!
(Lófaszt. Nem segített.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése