SZÜLETÉSNAPODRA - széljegyzet június 26-áról

Mikor megölelem, a mai napon anyám szemén megcsillan a hála.
Ölelésemből tudja - jó vagyok.
El nem szeretett szeretetem hegyekbe gyűlik gyenge mellkasomon,
s egyre férfiasabb ölelésemből forróságot éreznek kevés szeretteim.
Tudom, hogy tudják, hogy jó vagyok.
Csendes, tiszta szeretetünk titkára talán nem is érdemes ez a papír és tinta.
Tekintetem melegében avas sebek tisztulnak,
s hogy néha egy pillanatra megül az Isten szememben,
el kell dicsekednem neked az Úr jóságával, kinek szeretetében kiüresedhettem.
Kezemet az eke szarvára tenném, de még nem, még nem tehetem.
Még hátratekintek.

- Születésnapodon mégis kire gondolhatnék, ha nem kettőnkre?
Ajándékul a hálámat hoztam neked, amiért megtanítottál rá, hogy nem pazarolhatom el kevés szeretteimet - és még valamit.
Hová nem nézhetnék, s hová mégis szüntelen nézek: vágyaim, a múltnak távolát,
mely a te birtokod.
Hisz amennyit szívem felfoghat magába, s amennyit az ősz előtt
megteremhet még lassú éréssel, azt mind,
azt mind a tiednek mondhatom.
Hogy nélküled tulajdonképpen ennyire sem volnék jó,
s hogy nélküled tulajdonképpen ennyire sem tudtam volna megszeretni magam.

Állok a tükör előtt.
Lassan béke érne szemeim mögött, s mint csecsemőre az anyaméh,
rámsimulna a kegyelem.
Dolgom van - szólok - indulnék szeretni.
...
..
.
De itt állsz mögöttem...
...
..
.
Mára már tudom: te vagy a semmi.
Nem tudlak megfogni, s nem tudlak - elengedni.