2010. június 7., hétfő

isa pur

Ma átlépett rajtam egy újabb mérföldkő.
Hogy rálehelltem az elmúlás szelére, szívemből szólok:
én vagyok. Én vagyok, ne féljetek.
Uram, te jóságos vagy, mert okot és célt rendeltél élnem.
Uram, te kegyelmes vagy, mert ezt a tudtomra is adtad.
Uram, te mérhetetlenül hatalmas vagy, mert segítesz megbírni amim van,
mert segítesz megbírni a hiányt.

Mily mélységes az emberi szív, hogy ilyen messze vannak tőlünk, kiket oda bezártunk,
s kik nem lehetnek itt.


(Uram.. ugye nem azért beszélgetek ennyit veled,
mert kívüled senkit nem tudtam megtartani magam mellett?)

4 megjegyzés:

  1. Szerelmes barátom! Azt mondtam, boldogok a tudatlanok, vagy lehet nem pont így, de valami ilyesmi. vagy tudod mit, legyen ez a 9:)
    ha lenne mód arra, hogy melléd üljek, egy sör mellett elmesélném, a dolgok tisztázása ürügyén, hogy nem te tartasz engem, hanem fordítva. ez a lényeg: inverzvalóság.
    és 10. vigaszgyanánt: boldogok a magányosok, mert ők is valamit valamikor... nyisd ki a szemed!
    szívélyes üdvözlettel: Isten

    VálaszTörlés
  2. "Nem kell látnod ahhoz, hogy higgy,
    hinned kell ahhoz, hogy láss"

    VálaszTörlés
  3. e. vicces kedvében
    ha esterházy lennék: /ha!:)/
    maflicsek! szép és okos feljebbvalódnak (ti.a zistennek, gyönyörű belső apádnak) visszabeszélni nem lehet, mer' tockos jár érte!

    írd a többihez. gyónási matéria:)

    VálaszTörlés
  4. Egyszerűen legyen mondva; tényleg nem voltam valami életvidám, midőn ezt írtam, most viszont röhögök. :-)
    Ennyit csak elértünk, köszönöm.

    VálaszTörlés