És hogy valami nedves-ezüstös árnyékot vet az életem - régen hozzászoktam már.
Mindig második vagyok. Második a táncban, a munkában, a szégyenben és a dicsőségben,
másodiknak születtem, második vagyok az első szerelemben. És ez még csak nem is fikció, nem önelbeszélés, nem magam-magyarázat, de olybá tűnik: tény.
Mi a magány? Hát az, hogy magamnak teszem fel még ezt a kérdést is, ez a magány, és...

...és csörög az én áldott jó telefonom ---> folytköv