Két SMS között a 8. napon

„Kozma Tamás, van olyan ember, hogy egyszerűen csak ’jó ember’?” – ma reggel ezzel a kérdéssel ébredtem, SMS-ben…
Ezen a napon 14 órát dolgoztam. Bő hárommal többet, mint rendesen. Sokat előhozott belőlem, ha még ahhoz is erőt adott, hogy ezek után leüljek ide beszélni. Ingergazdag nap. A hely mindegy – és amint tudjuk -, tulajdonképpen az idő is mindegy. Sokkal inkább lényeg az, hogy én vagyok. Ott és akkor.
A következő pedig bizony lényegi pont, mert próbálja meg valaki regényként olvasni az eddig elbeszélteket, és hamar rá fog jönni, hogy ez még hiányzik belőle: a szerelmi szál. Na, ugyanis, a szerelmi szál már az elbeszélés kezdete előtt eltűnt. (Ergo: analitikus regény.) Csak ma előbújt, az utamba állt érkezvén valahonnan Isten kifürkészhetetlen útjairól. És persze ugyanazon távozott is. De egy rövid időre ott és akkor tagadhatatlanul előbújt, számot adván megkérdőjelezhetetlenül egy olyan múltról, melyet minden kétséget kizáróan megkíséreltem az elbeszélésem részévé nem tenni. A lány ütközött. Autóval. Kutya baja sem esett, él, egészséges. És most azt hiszem, hosszabban foglaltam össze, mint ameddig valójában tartott ez a szerelmi szál. Mégis valami eltörölhetetlen jel volt a múltból: valami eltörölhetetlen: én.
… és most mindenféle művészi álságosság nélkül mondhatom, hogy ez az írás, ez a mondat már 6 nappal később születik. k,-t ugyanis olyannyira kifárasztotta az elbeszélés kezdeti nap, hogy elaludt ezzel a könyvvel a kezében. Tehát: 6 nappal később.
Amolyan házibulin voltam. Fontos, hogy számot adjak az ilyen apró részletekről, hisz ezekből tudom, hogy vagyok. Létharc, önigazolás. Szóval majd folytatom.
… és most mindenféle művészi álságosság nélkül mondhatom, hogy ez az írás, ez a mondat már 2 nappal később születik. Folytatom. Szóval.
A szerelmi szál. Legyen a nő kitalált nevű, kerítsünk neki mitológiai mélységű nevet, szóval, mondjuk legyen a neve Éva. Tehát a múltkor – ha jól számolok, 7 nap előtt, 8 napja – a fent leírt utakról újra megéreztem Éva szelét. (…legyen inkább Évi, így meghittebb) Évinek balesete volt, de nincs baja, csak autóba nem akar ülni. Fél.
De hát nincs is ezen mit csodálkozni, hogy lehetne egész?! Nélkülem?! Viccből írtam volna, hogy „eltörölhetetlen jel volt a múltból: valami eltörölhetetlen: én.” – Hát nem!! Neem!!!
Ott volt. Nem tudom, honnan, nem tudom, miért, kinek az akaratából, de ott volt – ott voltam. Láttam magam, a felem. Ott és akkor.

(Ennyit akartam volna írni, így kerek is volna. De épp most kaptam egy SMS-t k.-tól, aki valami figyelemreméltót látott lent a hentes kirakatában: „Szenzációs zúzottborda akció!”

(A fikció fikciójának fikciója. – Vallom; ez a Valóság.
Rendületlenül hiszem, hogy k. jó ember. )