2018. szeptember 28., péntek

ítélettelen

andalúz körtáncról álmodik, és újfent saját sarkára lép a 
tél. véres tűzzel kelt a nyári nap, és vértelen-halvány újfent, hogy
nyugodni tér. parti szirten csücsülnek és meztelen lábukat a víz felé
lógatják elárvult jambusok. egy pillanat az egész, megreped a kép,
jégszilánkká foszlik a vászon, s mi élő volt: halott.

a magasban egy úristen könnye kél, ki épp magát teremti
meg. s jő csillagos égbolt fölém, meg ami bennem van, de
vajon minek. mindig csak arcom lapoztad, sosem hallottad
szívdobbanásom: a rímeket. mondja ki ő hát, ha maradt még szava,
és rólam se hallgassa el, ha van; csak mondja ki végül az ítéletet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése