Jön Takler nekem a múltkor, régen nem láttam, nem is azért, nem voltunk soha komolyan haverok. Ez egy ilyen laza egyetemi arc volt, így emlékszem rá, sokat nem láttuk, olyannak képzeld, vagy ha mégis, akkor eléggé szét volt esve. Támolygott bent az egyetemen, szédült meg izzadt meg fázott, meg minden ilyen mit tudom én mi, amit másnap kihoz az emberből az ital meg a partidrog. Keményen nyomta a zenét, a bulit, orrán-száján folytak a jobbnál jobb nők, szóval igen laza volt, de volt az az egy furcsája a jellemében, hogy piszok jól értett az irodalomhoz és rajongásig szerette.
Összeültünk hát egy kávéra, de csak a lényeget írom meg, Takler hét év után elvégezte az egyetemen a magyart és csinált valami alternatív folyóiratot, amit főként abból pénzel, hogy dealerkedik. Elő is szedett egyet és mutatta a 6-7 lapos kiadvány záróversét, amit ő maga írt Búcsúzás Emese aljától címmel. Takler úgy véli, hogy kell egy kis magyar pornográfia az irodalmunkba, ezért pajzán irodalomnak csinált folyóiratot, maga is ír, persze fentebb stílben. Eredetinek tűnt, nem hallottam korábban a következő képzettársítást soha. Takler, azt mondja, ha bemegy a könyvtárba, szakasztott olyan érzése van, mint a bordélyházban. És fordítva. Sok van egy helyen, és bármelyiket kinyithatod - mondja nekem, miközben szobameleg ásványvizet iszik hiánypótlás végett. Nekem ugyan kicsit konzervatívabbra nyírták a fazonom, de azért nézek erre a lényre. Elgondolkodtat, kedvet kapok csatlakozni, egy próbát megér, persze csak szolidan, jó ízléssel. Elvégre publikálni van hol... Meglátjuk, mi sül ki ebből az egészből. Mert Taklernek van egy olyan megfontolandó ars poetikus gondolata, hogy jól kommunikálva a nemiségünk ugyanúgy lehet esztétikumforrás, mint ahogy a papíron bármi. Ma sokat tanultam Taklertől. A verse pedig, a Búcsúzás Emese aljától, halljatok csudát; szép volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése