2009. december 1., kedd

Talán hasznára válik...

Jónéhány karácsonnyal ezelőtt, epizódunk hőse (nem szeretem a kifejezést, mert akaratlanul is pozitív fényben tünteti fel az arra érdemteleneket), akit az egyszerűség, de főként az áldott konformitás jegyében nevezzünk csak g.-nek, ígéretet kapott. Ekkor már évek óta részese volt valaminek. Szerette, de úgy érezte, nem tisztességes azokkal szemben, akik minden vasárnap ott vannak.
Hiába, g.-t az ünnepekkor hívták; karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor főként. Olvasmány, Szentlecke, tűz, tömjén, körmenet, akik pedig minden héten ott voltak, a háttérből figyeltek. G. korával magyarázták, vagyis inkább azzal, hogy a többiekre még nem lehet rábízni.
De a lényeg nem is ez, hanem az ígéret. Ekkor g. még középiskolába járt, ami az érettségivel zárul – vagyis inkább a ballagással, ha az ajándékozás szemszögéből közelítünk. Felvették g.-nek, hogy kérnek számára egy iratot Egerből, így az áldozás alatt sem kell leülnie, ünnepekkor úgyis hosszú a sor, elkél a segítség.
Ha azonnal kell felelni, valószínűleg köszönettel visszautasítja, pontosabban azt kérte volna, térjenek vissza rá egy-két év múlva. Nem kellett azonnal felelni. Később le is került a napirendről. G. egyik barátja, aki a másik érintett volt, erre a „diplomácia megromlása” kifejezést használta. Mivel továbbra is hívták mindkettőjüket, az okot talán a fiatalabbak és arra érdemesebbek felnövésében kell keresni.
Azóta egy felsőbb hatalom úgy rendelkezett, hogy a kérdés örökre feledésbe merüljön.

G.-t ez szomorúsággal vegyes megkönnyebbüléssel tölti el.

Tegnap hasonlót érzett. Jóval kevesebb a szakrális tartalom, de van kapcsolat. Lehetőséget kapott egy történet alakítására, amit korábban is olvasott, de nem érezte úgy, hogy alkotó módon hozzá tudna szólni. G. nehezen tud kibújni a bőréből, anélkül pedig úgy járna, mint aki viccet mesél a temetésen, talán jobb, ha csendben figyel. Ezen rövid bejelentkezés után át is adja a terepet k.-nak, de a felkérést köszönettel elfogadja.

Talán hasznára válik…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése